Mohácsi András képzőművész: Szégyen, amikor a szobrászat szakemberek benyalása a hatalomnak
"Európában és különösen Magyarországon hagyománya van annak, hogy a nemzetek időnként kiirtják saját lakosságukat. Ha ezzel nem vagyunk hajlandók szembenézni, akkor hazudunk, és ennek a jelképe a köztéri pátosz" – mondja Mohácsi András, aki a második világháború áldozatainak emlékére emelt szobrával nyert a XII. kerület pályázatán. Beszél még politika és művészet kapcsolatáról, a historizáló alkotásokról és a giccsről, valamint a pátoszos köztéri szobrok reménye szerinti jövőjéről. HVG-portré.
HVG: Ellenzékinek tartott művész létére hogy jutott eszébe nevezni a XII. kerületi fideszes önkormányzat szoborpályázatára?
Mohácsi András: Rendszeres pályázó vagyok, de az otthoni vitrinkultúrájukat köztérre kihelyezni akarók pályázatán nem indulok. Az önkormányzat kiírása azonban a második világháború áldozatainak kívánt olyan emlékművet állítani, amely a közös gyász lehetőségét fogalmazza meg. Ez érzelmileg megérintett. Részben ebben a kerületben éltem, de fiatalon nem tudtam a Városmajorban történt vérengzésekről, Zoltán Gábor Orgia című regényéig. Mivel mélyen fölháborított mind a XII. kerületi turulszobor, mind a Szabadság téri német megszállási emlékmű gyalázata, azt mondtam, bár nem fogok nyerni, nincs jogom magamban tartani a véleményemet. Két nappal a pályázat kiírása után elmentem a templom előtt, és egy villanás alatt megvolt, hogy milyen lesz az emlékmű.
HVG: Önhöz hasonlóan a kiíró is meglepődött, hogy ön nyert?