A perek végén legfeljebb pénzt kaphatnak a kirúgott tanárok, visszahelyezésről nem lehet szó

Miért jobb érdekérvényesítő a vasutas, a rendőr vagy a kukás, mint a tanár? Mi magyarázza, hogy míg előbbieknek a különféle megmozdulásaikkal – sztrájk, munkalassítás, felmondással fenyegetőzés – többnyire sikerül valamilyen eredményt kicsikarniuk, a pedagógusok érdekérvényesítő képessége a nullához közelít? Az elmúlt napok egyelőre eredménytelen tanár-diák-szülő tiltakozásai azt mutatják, hogy a kormány még mindig nem érzékel az oktatásügy felől olyan erejű társadalmi nyomást, ami engedményre kényszerítené. Pedig legutóbb már olyanok is csatlakoztak a változást követelőkhöz, akiktől a kormány alighanem inkább hűségnyilatkozatra számított.

Számos egyházi iskola tanára (például ciszterek, piaristák, ferencesek) is kiállt az állami intézményekben dolgozó kollégái mellett. A múlt héten pedig Orbán Viktor egykori iskolája, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium 55 tanára adott ki állásfoglalást arról, hogy mindenkivel szolidárisak, akiket az elmúlt években, évtizedekben hátrány ért azért, mert a jobbá tétel szándékával fel mertek szólalni az oktatásügy állapota ellen.