Tóta W.: Köpött a maci

Ezzé lett orosz hazátok. A világ szégyenévé, és egyben közröhej tárgyává. Az Ukrajna elleni undorító agresszió sajátossága, hogy a szenvedés és a botrány képeit rendre felváltják komikus jelenetek, ahol a részeg óriásmedve folyton belelép a gereblyébe. Nyugdíjasok püfölik és sértegetik a megszálló katonákat, akik lesütött szemmel hallgatnak. Civil autósok barátságosan kiröhögik a lerohadt tankjuk mellett ácsorgó sorkatonákat. Közéjük is lőhetnének, hiszen háború van és a hazájukat védik.

Máshol aztán közéjük lőnek. Mackónadrágos melósok cigivel a szájuk sarkában rakétáznak szét harckocsikat, szünet nélkül káromkodva. Legendák, szállóigék születnek az orosz hadihajót helyére küldő határőröktől az elnökig – a zsidó elnökig, aki nem követel hódolatot, de megkapja. Az oroszok brutális, lakóházakat bombázó vadállatokként jelennek meg, akik ennek ellenére gyengék és buták. A béna és hülye ragadozót látjuk, megalázva. A Kengyelfutó gyalogkakukk prérifarkasát. Hókuszpókot. Az agresszív, de ostoba és megszégyenülő gonoszt.

Így lett egy bohócból nemzeti hős - Volodimir Zelenszkij portréja

Hatalmas barna karikákkal a szeme körül nyilatkozik az utóbbi napokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki 2019-ben minden korábbi politikai tapasztalat nélkül nyerte meg az államfőválasztást. Akkor könnyebb dolga volt, mint most, amikor nem a népszerűtlen Petro Porosenko hivatalban lévő elnökkel kell szembe szállni, hanem a világ egyik legerősebb hadseregével, az orosz armadával.

Az illiberális berendezkedés másfél évtizeden át szerény, de létező modellként szolgált a világ országai számára. Tessék, így is lehet élni, kevesebb szabadsággal, de cserébe nemzeti büszkeségtől eltelve. Azt a büszkeséget az erő, a nagyság illúziója táplálta. Putyin az oroszoknak másodrendű, szegényes életet biztosított, de járt mellé a tárogatózás arról, hogy ők a világ urai.

Mármost ezt a modellt nagyon kevés ország választotta kényszer nélkül, önként. Ebben Magyarország egyedülálló. A Fidesz aktívan és önérdektől nem mentesen építette idehaza Putyin kultuszát. Nagyszerűségéről, duzzadó erejéről, bölcsességéről himnuszokat zengett a közmédia és a pártsajtó. Igazából még mindig zeng –

Orbán csak az utolsó előtti csatlós volt, a médiaparasztjai az utolsók.

Ez volt a politikai termék. Hogy nekünk is lehet egy Putyinunk, és így olyan tökös, mélyen tisztelt nemzet lehetünk, mint az oroszok. És ezt milliók vették meg, természetesen anélkül, hogy az orosz valóságról egy képkockányit beengedtek volna a tudatukba. Különben is minden kétségre elegendő válasz volt az erőszakkultusz. Az igazán lelkes drukkerek buzgón osztották az álhíreket és mémeket arról, hogy ha a medve felemeli a mancsát, akkor csend lesz Szíriában, elhallgatnak a buzik, Soros György is elkushad, és beköszönt az örök, szovjet tavasz. Örömmel tapsoltak egyetemek, civil szervezetek, kisegyházak megsemmisítésének, pusztán a pofon puffanása is zene volt fülüknek. Így kell ezt, odaverni keményen, és dübörögni. Együtt. A mi medveszőr anyánkkal.

Dezső András: Orbán Putyin ideológiai szövetségeseként próbálja megúszni az orosz-ukrán háborút

Nem csak azért hangoztatja a lehető legsemlegesebb álláspontot Orbán Viktor az orosz-ukrán háborúban, mert Magyarország gazdasági érdekei ezt kívánják, még csak nem is a rövid távú politikai érdeke miatt. Az oroszbarátságot nemcsak a közös üzletek tartják össze, hanem az, ami Moszkvának a pénznél is fontosabb: egy olyan világnézeti, stratégiai szövetség, amelybe az Orbán Viktor által megálmodott és megalkotott illiberális állam eszméje is kényelmesen elfér.

Aztán Ukrajna lehívta a blöfföt.

Oroszország brutális árat fizet az ukrán kalandért. Ha nyerhet egyáltalán, ahhoz rettenetes vérontást kell elkövetnie, amivel a náci Németország presztízsére pályázhat legfeljebb.

És még akkor is előtte van sok-sok év megszállás, annak költségeivel és veszélyeivel. A medve öreg, vak és büdös, nagyon büdös. Erejének legendája addig tartott, amíg fel nem állt neki valaki. Innen csak lefelé vezet az út, a pokolba, oda, ahová az orosz hadihajót küldték a hős ukránok.

Putyin zsákutcába navigálta országát. Rendszere, a gyilkosságokkal, korrupcióval és elnyomással kikövezett birodalom hazugságra épült, és végül becsapta őt is. Bizonyára úgy tudta, hogy van elég ereje ehhez a háborúhoz. Remegő bokájú szolgák vették körül, akik azt mondták neki, amit hallani akart. Világverő tankflottát hazudott a miniszter, akinek szintén hazudtak a főtisztek, nekik pedig sorra az alattuk állók. Senki a láncban nem mert szólni, hogy a technika rossz és rohad, sorállományú gyerekek üzemeltetik, akik nemhogy harcolni nem tudnak vele, de parkolni se nagyon.

Hazudtak neki Ukrajnáról, arról, hogy ott mindenki az ő szárnya alá vágyik, mint a Biktor népe. Ezt a hazugságot adták tovább a lerongyolódott hadseregnek, hogy aztán csodálkozzanak egy nagyot, amikor az ukránok nem virággal várták őket, hanem karóval. És a létező legjobb rakétákkal, mert illiberalizmusban elmaradtak ugyan Oroszországtól, viszont cserébe voltak barátaik. A világ legfejlettebb civilizációjában: Amerikában és Európában. Mínusz Magyarország: mi az ellenségeik voltunk.

Nem elvi okokból, csak azért, mert Orbán Putyin szövetségese volt.

Tíz évünk ment rá az oroszbarátságra, és most égő pofával oldalgunk el, hogy a mi fejünkre ne boruljon a gyümölcse.

Néznek bennünket kultúrnépek: csehek, lengyelek, románok és ukránok.

Azok, akik onnan jöttek, ahol mi vagyunk. Volt nekik keménykezű, oroszbarát, felfoghatatlanul gazdag vezetőjük. Aztán egyszer csak felkerekedtek, és bekopogtak a nyaralójába. Az erős ember addigra elmenekült.

Akkor tanulták meg, hogy az ilyeneket hová kell küldeni, és hogyan. És most tankokkal és bombákkal dacolva tartanak ki, hogy vissza ne jöjjenek. A világ hősei, irigyelt, csodált, büszke és szabad nép.

Minden, ami mi nem vagyunk.

Nem is lehetünk, amíg magunk választjuk azt a sorsot, amire ők az életük árán mondanak nemet.

A szerző a HVG munkatársa

Borítóképünkön leszakadt harckocsitorony Ukrajnában / fotó: AFP