Ismert arcok érkeztek a zrt-vé alakult Nemzeti Sportügynökséghez
A cég vezetője Mihók Attila maradt, aki korábban a Népszabadságot megszüntető Mediaworks kiadóvállalatnál dolgozott.
A cég vezetője Mihók Attila maradt, aki korábban a Népszabadságot megszüntető Mediaworks kiadóvállalatnál dolgozott.
Minden idők legalacsonyabb születésszáma volt a 2024-es Magyarországon, az adatok szerint 7725-tel kevesebb gyerek született tavaly, mint egy évvel korábban, 2021-hez képest pedig 15 ezerrel zuhant a születésszám. Litkai Gergely össze is állította a Nemzeti Sokasodási Programot (rövidítve NESOP). Igaz, a benzin literenkénti ára lehet, hogy felmenne hétezer forintra, és csak ellenőrzötten lehetne használni bizonyos oldalakat, hogy az ember kétszer is meggondolja, be akar-e oda lépni, de minden magyar asszony SZÉP-kártya-elfogadóhely lenne, illetve az egygyermekesek is kapnának kedvezményeket. Így talán javulna a statisztika.
Akár kétmilliárd embert is érinthet a krónikus fájdalom problémája, közülük sokuknál azt sem lehet tudni, mi okozza ezt. Fájdalomcsillapítók tipikusan erre a problémára nem léteznek, azt szedik az emberek, ami kapható, ez azonban további gondokat okozhat a mellékhatások által. Pécsen most speciális gyógyszert fejlesztenek, ami áttörést hozhat.
Douglas Stuart nem szépítette meg, amit a nyolcvanas évek Glasgow-jában átélt. Első könyve, a Shuggie Bain mégis milliós példányban fogyott, és elnyerte a Booker-díjat. Második regénye, Az ifjú Mungo nemrég jelent meg magyarul – a New Yorkban élő szerzővel Zoomon beszélgettünk.
James Stavridis nyugalmazott amerikai tengernagy szerint itt az idő elgondolkodni azon, milyen geopolitikai változások várhatók, ha az Egyesült Államok hátat fordít a nyugati katonai szövetségnek. Az idei év a szocializmus bukása óta a legélesebb választóvonal lesz a világtörténelemben, sőt a második világháború utáni időszakban – állítja Heinrich August Winkler német történész. Amit Trump Ukrajnával csinál, az valójában annak a része, hogy leszámoljon Kínával. Témák és vélemények a nemzetközi sajtóból.
Három éve tart az Ukrajna elleni orosz invázió. Bár a megtámadott nemzet több okból is legnehezebb napjait éli, még nem vesztette el a háborút, és egy diadalt már senki sem vehet el tőle: ha olyan tűzszünettel ért volna véget a háború, amilyet például az Orbán-kormány sürgetett éveken át, Ukrajna egyik fele orosz kézen lenne, a másikat pedig egy Moszkva-barát bábkormány irányítaná.
Megint valami olyan spirálba hergelte bele magát Orbán Viktor, amiből lehetetlen kitörni, nem mintha lenne ilyen szándéka. Az elmúlt napok világpolitikai fejleményei és a várhatóan felgyorsuló események centrifugális ereje arra a külső ívre szorítja a magyar “diplomáciát”, ahonnan már a bekiabálások sem hallatszanak.