Nagy Gergely: Értelmiségi, valódi szolidaritás nélkül. Hozzászólás egy interjúhoz

A napokban interjú jelent meg a hvg360-on egy hazai értelmiségivel. Szavai szomorú módon példázzák azt az attitűdöt, amely úgy simul bele a totálissá váló rendszerbe, hogy részleges autonómiának hiszi a teljes szabadsághiányt, szabad kritikának a morgás jogát és nem mutat túl sok együttérzést azokkal, akiket az elmúlt tizenkét évben földbe tapostak.

Többféleképpen lehet realitivizálni valamit. Elfogadhatóvá szelidíteni. Azt az érzetet kelteni, hogy ami történik, annak nincs is akkora súlya, a helyzet nem annyira komoly, az elviselhetetlen nem is annyira az, szembe helyezkedni vele sincs igazán értelme.

A hazai közbeszédben, vagy annak egy részében elterjedt az Orbán-rendszer relativizálásának egy olyan módja, amely valamiféle „realitásra” hivatkozik.

El kell fogadnunk, szól – leegyszerűsítve – ez az érvelés, hogy itt és most ez az elérhető optimum. Az illiberális rendszer csupán praktikus válasz Európa kétségtelenül meglévő problémáira és, ne legyünk álszentek, Orbán csak kimondja azt, amit Nyugaton is egyre többen ismernek el hallgatólagosan, hogy Európa és az EU jelenlegi modelljei működésképtelenek. Ennek helyébe állít – tetszik vagy sem – egy sajátos értékvilágot és a belőle következő berendezkedést, amelynek persze jópár hibája van, számos ponton kifogásolható (visszatérő fordulat szokott lenni: az én ízlésemnek sem felel meg mindenben), de még mindig élhetőbb, mint sok más. Az ultima ratio pedig általában az, hogy a rendszer különben is népszerű, mert a kormány cselekvőképes és válsághelyzetben – mert sajnos most az van –, pontosan ez az, ami kell: azonnali és skrupulusok nélküli cselekvés. Ja, és persze nincs alternatívája.