Csizmadia Ervin: Megismerni a liberalizmust – egy nyugati szupereszme változó céljai és adaptációi, 1. rész
Az 1990-es rendszerváltás utáni 32 évet tágabb perspektívából vizsgálja szerzőnk kétrészes véleménycikke, mely arra fókuszál: hogyan formálódott a nyugati fejlődésben meghatározó szerepet játszó liberalizmus ezekben az évtizedekben, és milyen annak az itthoni adaptációja. Az első részben a nemzetközi helyzetet elemzi.
A 2022-es választás után érthető okokból mindenki arra kíváncsi, hogyan ért el a Fidesz sorrendben negyedszer kétharmados mandátumarányt, és ezzel párhuzamosan – s a fogadkozások ellenére – az ellenzék miért szerepelt le úgy, ahogyan. Bizonyára még sokáig az lesz az értékelések meghatározó tónusa, hogy az ellenzéknek 2026-ban (vagy bármikor) mit kell tennie annak érdekében, hogy mostani kilátástalannak tűnő helyzetükből kikerüljenek, s netán választást nyerjenek.
Az már az eddig elemzésekből is jól látszik, hogy az ellenzéki térfélen megjelent egy olyan hang (hogy ez meghatározó-e vagy egy a sok közül, még nem tudjuk), amely a vereség okát a társadalomismeret hiányában vagy korlátozottságában látja, magyarán abban, hogy a hazai ellenzék pártjai országosan gyengébb beágyazottsággal rendelkeznek. Az ellenzéki választó (vagy akár elemző) ennek akár örülhetne is, mondván, hogy ezzel az ellenzék megfoghatja az isten lábát, merthogy olyasmire jött rá, aminek korábban nem volt a tudatában.
Csakhogy ez a következtetés téves lenne, hiszen ilyen hangokat már a 2014-es és a 2018-as választás után is hallottunk, aztán, ahogy távolodtunk a választásoktól, ez a hang egyre inkább elvékonyodott és az ellenzéken belüli viszonyok visszarendeződtek. Nem biztos tehát, hogy a mostani vereség tartósan napirenden tartja azt a hangot, hogy az ellenzéknek társadalomismeretben javulnia kellene. De még ha ezúttal változás is történik, és az ellenzéki térfél pártjai és gondolkodói mélyebben beleássák magukat a társadalomismeret problémakörébe, akkor sem biztos, hogy eljutnak majd olyan kérdések feltételéig – és persze megválaszolásáig -, amelyek egy új típusú győzelemesélyes ellenzéki politika számára nélkülözhetetlenek.
Parászka Boróka: Meghitt kis nemzetkarakterológiánk
Nincs Orbán népe. Nincs Kádár népe. Ami történt, és ami történik, az nem „a nép" döntése. A demokrácia deficites, hatalmi túltengéses rendszer zakatol körülöttünk és bennünk. Az a rezsim, amely maga alá gyűri az embereket. Egyetlen esély van: visszaadni a méltóságukat mindazoknak, akiket ettől megfosztott a rendszer. Vélemény.