„Mintha az egyeduralkodó kormánypárt lenne az alapfelfogásunk, és ami ettől eltér, az a rendkívüli”

Nem mi találtuk fel a spanyolviaszt azzal, hogy kapcsolódási pontokat vélünk felfedezni a NER és a Tisza Kálmán (nyitóképünkön) által kiépített, dualista keretek között működő politikai rendszer között. Születtek már olyan írások, amelyekben kifejezetten Tisza Kálmán és Orbán Viktor személyét hasonlították össze (pl. itt és itt), mi azonban inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy mihez tud kezdeni egy tartósan ellenzéki szerepbe kényszerített politikai tábor egy kormánypárt felé erősen lejtő pályán? Ehhez pedig a kiegyezést követő, 1875 és 1905 közötti időszak a legjobb példa, hiszen ekkor 30 éven át egyetlen politikai formáció, a Szabadelvű Párt uralta az országot anélkül, hogy az ellenzéknek a leghalványabb esélye lett volna a hatalomból kimozdítania.

Érdekelt még minket az is, hogy az egyfelől stabilitást kínáló, másfelől viszont alattvalói magatartást elváró politikai struktúra csak a történelem szeszélyei folytán vált a védjegyünkké, vagy azért tér vissza folyamatosan, mert erre van igényünk? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársával, Cieger András történésszel.

Cieger András történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa

Cieger András

hvg360: El lehet-e azt mondani, hogy azt a hegemón politikai erőt, amivé a Szabadelvű Párt 1875 után vált, lényegében Tisza Kálmán személye tartotta egyben? Már csak azért is gondolhatunk erre, mert a halála után alig pár évvel a párt szétesik és jön az 1905-ös megsemmisítő vereség.

Ciger András: Az biztos, hogy az ő személyes képességei is közrejátszottak abban, hogy képes volt közel 30 éven át egy kormánypártot egyben tartani. Az informális politizálásban volt nagyon erős, tehát nem nyílt konfliktusokkal intézte a párt ügyeit, képes volt konszenzust teremteni, közben el tudott engedni olyan témákat, amelyek megosztották a pártját. Emellett a párt harminc éves uralkodása olyan struktúrákat is bebetonozott, amelyek a személytől függetlenek.

Ezt nevezik a politológusok úgy, hogy a miniszterelnöknek és a kormánypártnak széles patronázs hatalma alakult ki, magyarán az anyagi erőforrások birtokában ők osztották azokat a pozíciókat, amikkel a kormánypárt ki tudott épülni és fokozatosan kialakul egy szilárd pártolói réteg. Harmadrészt a korszak nagy közjogi vitájában, a '48 versus '67 szembenállásban, azaz a kiegyezés támogatóinak és ellenzőinek nagy harcában még azok is Tisza Kálmánra voksoltak, akiknek ő maga nem volt szimpatikus, mivel az egyre inkább felelőtlennek tartott ellenzékre nem merték rábízni az ország vezetését.