„Olyan jó csaj, miért nem markolod meg a seggét?” – Egy pesti színiakadémia súlyos titkai
Nyilvános „fenéklöttyedtség-mérésről”, a testsúly miatti folyamatos megalázásról, ennek következményeként anorexiáról és elmaradt menstruációról, kötelező ölbe ülésekről, ágyékhoz szorított térdekről és titkos chatüzenetekről számol be az egyik budapesti színitanoda húsznál is több volt tanulója. A megvádolt tanár és az iskola vezetése mindent tagad.
„Az egyik megbeszélésen, amikor az egész csoport szokás szerint a földön ült, ő fölénk magasodva a székén, egyszer csak megszólalt:
Emőke, állj fel, és vedd le a nadrágod!
Megfagyott a levegő, és persze én sem akartam ebben részt venni. Veszekedni kezdett velem, hogy mi a francot képzelek, hogy ellenkezni merek, ő a rendező, és ha ő bármit mond, akkor én azonnal húzok a színpad közepére, és megteszem, amit kér, és ha nem csinálom meg, akkor kirúg az iskolából, akkor alkalmatlan vagyok erre a szakmára. Úgyhogy felálltam, letoltam a nadrágomat, és ott álltam mindenki előtt bugyiban. Azt mondta, menjek a színpad közepére, és táncoljak, gyerünk. Úgy húsz ember lehetett a teremben, mindenki némán figyelt. Elkezdtem táncolni, rám szólt, hogy nagyobbakat mozogjak. Nagyobbakat mozogtam, ő meg ült és nézte. Aztán egyszer csak leállított, és mosolyogva azt mondta: »Csak kíváncsi voltam.« Ilyen ember Gyöngyösi Tamás.”
A 21 éves Hunyadi Emőke pár évvel ezelőtti története a Thália Tanodában játszódik, ebben a(z azonos nevű színháztól független,) fizetős, gyerekeket is képző, felnőtteknek pedig Színész II. képesítést adó színházi és táncakadémiában, amelynek több volt diákja is beszélt a hvg.hu-nak azokról a megaláztatásokról, amelyeket elmondásuk szerint éveken keresztül kellett eltűrniük az egyik vezető mozgástanártól, Gyöngyösi Tamás kaszkadőr-rendezőtől, amelyeket az iskola több tanára is segítségnyújtás nélkül végignézett, és amelyek miatt állításuk szerint mind hiába kértek segítséget a tanoda igazgatójától, Seszták Szidónia színésznőtől. Hunyadi Emőke két társával és 14 tanúval nemrég rendőrségi feljelentést tett Gyöngyösi Tamás ellen verbális és tettleges zaklatásra, szexuális visszaélésre és kényszerítésre hivatkozva.
Huszonnégy, az iskola képzésében különböző időpontokban részt vevő, egymást részben nem ismerő nővel és férfivel beszélgettünk a történtekről, vallomásaik alapállításai egybecsengtek, a legtöbb abúzust több másik szemtanú is meg tudta erősíteni: elhangzottak történetek kiskorúak és nagykorúak szexuális zaklatásáról, állandó verbális megalázásról, testi megszégyenítésről és komoly sérülésekről, amelyek miatt senki nem vállalta a felelősséget. Gyöngyösi Tamás ügyvédje révén üzente meg nekünk, hogy a történeteket „konstruáltaknak és kitaláltaknak” tartja, az intézmény igazgatója pedig azt állítja: nem volt tudomása olyan esetekről, amelyek túlmentek volna a tanári szigor határain, és minden, hozzá beérkező esetleges hivatalos panaszt azonnal kivizsgált, de ilyet állítása szerint Hunyadi Emőkén kívül soha senki nem tett. Gyöngyösi Tamás becsületsértés miatt feljelentette volt tanítványát.
Löttyedtségmérő
A Thália Tanoda 2010 óta működő, (akkori besorolás szerint) OKJ-s képzés fiatal színészeknek, táncosoknak, havi húszezer forint feletti tandíjért a képzés végén a sikeres vizsgázó kap egy, az egyetemi diplománál kevesebbet érő, de szakképesítést adó bizonyítványt; az intézménynek van „gyerekcsoportja” is, ahol kiskorúak tanulják a színészetet vagy mozgásszínházat. Az iskola egyik legnagyobb neve volt Gyöngyösi Tamás: az egykori testneveléstanár életrajza szerint volt a Magyar Kaszkadőr Szövetség szakértője, mozgásrendezőként és kaszkadőrként több filmben és színházi produkcióban is részt vett, köztük Magyarországon forgó hollywoodi produkciókban is. Korábban tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de itteni karrierje már korábban véget ért, ahogy a Gór Nagy Mária Színitanodában és a Pesti Magyar Színiakadémián is; jelenleg a Színház és Film Intézet nevű tanodában tanít.