L. Ritók Nóra: Ma már csak pártpolitika van, velük vagy ellenük

Sosem gondoltam, hogy magam tudatos állampolgárnak tartva ennyire kiábrándulok a politikából. Az “átkosban” születtem, nőttem fel, kezdtem dolgozni, és óriási boldogság volt számomra is a rendszerváltás. A második szabad választás után kezdett bennem elbizonytalanodni a korábbi bizonyosság, hogy egy új, egy más, egy szebb világ lesz majd körülöttünk.

Ha akkor valaki vázolja előttem a mai helyzetet, nem hiszek neki. Úgy érzem, mára teljesen kiégtem ezen a vonalon. Miközben pontosan tudom, hogy nem vonhatom ki magam a folyamatok alól, és vívódok folyamatosan, hiszen tenni kell azért, hogy valami változzon.

Lehet, hogy azért alakult így, mert egy nehéz terepre vitt az élet, ami persze tudatos is volt, de mégis, valahogy sorsszerű lett ez az egész. Olyan terepen dolgozom ugyanis, egy olyan problémahalmazban, ami a regnáló kormányok szemszögéből sosem volt egy jól vállalható történet. Egyszerűen azért nem, mert a társadalmi leszakadás az állam működési hézagaiban nő fel. A rendszerváltás előtt sem sikerült erre megoldást találni, és utána sem. A kormányok különböző mértékben vállalták fel, és próbálkoztak a mérséklésével, de mivel sosem volt kormányokon átívelő ez a munka (sem), így a kidolgozott hatások csak leamortizálódott próbálkozások maradtak.

A probléma pedig folyamatosan nőtt.