Milliárdokat ad a kormány, hogy rövidülhessen a kórházi várólista

1 perc

2022.03.08. 11:32

Kormánydöntés született a kórházi várólisták csökkentéséről, a kabinet 13,6 milliárd forintot fordít erre a célra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Kásler Miklós azt mondta, hogy Magyarországon a várólisták hossza 2010 környékére „rendkívüli módon megemelkedett”. 2013-ban mintegy 70 ezer ember szerepelt a várólistákon, ezt 2019-re 28-26 ezerre lehetett leszorítani nagyon jelentős kormánytámogatással – közölte.

„A várólisták csökkentésének 2019 rendkívül dinamikus éve volt” – mondta a miniszter, aki szerint ekkor a magyar várólisták az európai országok első harmadában helyezkedtek el, és körülbelül a svédországival megegyező számokat mutattak.

Hozzátette: a koronavírus-járvány a várólisták növekedését okozta, ugyanis a halasztható műtéteket mindenhol, bizonyos országokban pedig az életet veszélyeztető betegségek kezelését is hosszabb vagy rövidebb ideig halasztani kellett.

Rekordhosszú várólisták: éveket várhatnak a betegek néhány műtétre

Csípőprotézis műtétre a legtöbbet, 2521 napot a Dél-Dunántúlon kell várni a friss nyilvántartás szerint.

Magyarországon minden sürgősségi esetet, daganatos és kardiális betegséget diagnosztikájában és terápiájában is azonnal el kellett látni – hangsúlyozta Kásler Miklós.

Az eseményen kiosztott írásos összegzés szerint a most meghozott kormányzati intézkedés egyrészt meghosszabbítja a kiemelt várólista-csökkentési program végrehajtását 2022 végéig, másrészt a program keretében elvégzett ellátások elszámolásának új, a korábbinál kedvezőbb feltételeiről rendelkezik annak érdekében, hogy minél több szolgáltató vehessen részt a várólistán szereplők ellátásában.

Általános szabály a fekvőbeteg- és a járóbeteg-szakellátásban is, hogy a többletfinanszírozási programba azokat az ellátásokat lehet bevonni, amelyeket 2021. szeptember 1-jétől kezdődően láttak el, ha a szolgáltatók a 2019. márciustól decemberig tartó időszakban időarányosan elvégzett, 1-es térítési kategóriával jelentett és elszámolt műtéti esetszámainak 10/12-ed részét teljesítették.

Növekednek a kórházi várólisták

A járvány kitörése óta papíron már másodszor tér vissza a rendes kerékvágásba az egészségügyi ellátás, valójában azonban levegőért kapkod a súlyos pénzügyi és munkaerőhiánnyal küzdő rendszer.

A finanszírozási díj mértéke nem változott, a többletként végzett ellátások vonatkozásában továbbra is 30 százalékkal magasabb, a többletfinanszírozás 80 százaléka a műtéteket és vizsgálatokat elvégző orvosok és egészségügyi szakdolgozók személyi juttatására, míg 20 százaléka a kórház dologi kiadásaira fordítandó.