A bombázások miatt egyetlen nap alatt 22 ezer embert evakuáltak Harkivból

1 perc

2022.03.03. 11:36

A segélyszállítmányok rendben megérkeznek a városba, a védők pedig tartják állásaikat.

„Az orosz ellenség nem szűnik meg háborús bűnöket elkövetni a harkivi régió polgári lakossága ellen. Tegnap, március 2-án hét bombatámadás történt és a nap folyamán 22 000 helyi lakost menekítettek ki a körzetből. Ma vonatok indulnak Poltavába, mely város elosztóközpontként fog működni és onnan lehet majd továbbmenni más irányokba” – mondta Oleh Szinegubov, a harkivi katonai és polgári közigazgatás vezetője az ukrán állami hírügynökség, az Ukrinform információi szerint.

„Folyamatosan érkeznek be a humanitárius segélyszállítmányok a városba. Tegnap hét vagon futott be, de érkezett 19 teherautó is, reggel már el is kezdték szétosztani a rakományukat a metróaluljárókban és az óvóhelyeken” – tette hozzá.

Szinegubov azt is elmondta, hogy csapataik folyamatosan erősödnek és tartják az állásaikat.

Az orosz–ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találják:

Egymilliónál is többen menekültek el Ukrajnából, leminősítették Oroszországot - percről percre a háborúról

Éppen egy héttel ezelőtt, február 24-én rohanta le Ukrajnát Oroszország, azóta menekültek áradata hagyta el a katonai offenzíva alá vont országot. Percről percre tudósításunkban minden fontos hírt megtalál az orosz-ukrán háborúról.