"Lassan nehéz lesz bizonyítani, hogy Márki-Zayt nem mi fizetjük"

6 perc

2022.01.06. 12:00

Fideszes képviselők tapasztalatai szerint a kormánypártiak táborát ugyanúgy egyberántják Márki-Zay Péter sértegetései, mint annak idején az MSZP közösségét a fideszes panelprolizás. Az ellenzéki egység súlyos krízisben volt az elmúlt hetekben, de most úgy tűnik, béke van.

Nem csak a Fidesz hivatásos propagandistái kapaszkodtak bele az ellenzéki miniszterelnök-jelölt nagy vihart kavart újévi, Covidban elhunyt idős fideszes szavazókat emlegető nyilatkozatába – a kormánypárti sajtó összes felületén és a közösségi médiában is napok óta vezető helyen virítanak a hódmezővásárhelyi polgármester "halálkampányán" szörnyülködő írások –, de

a kormánypárti képviselők magabiztosságát is nagyban erősítette Márky-Zay Péter évkezdése.

A HVG-nek nyilatkozó fideszesek közül többen már a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetőjének előválasztási győzelme után valószínűsítették, hogy az elszabadult hajóágyúként viselkedő politikus még azelőtt „kinyírja magát” a nyilatkozataival, hogy a hivatalos kampány elkezdődne. Az újévi megszólalás általánossá tette ezt a véleményt a kormányoldalon.