Ingo Schulze: "Sok keletnémet szélsőjobboldali szavazó szinte elhagyott szeretője a nyugatnak"

HVG: Az NDK nem volt jogállam, fallal, szögesdróttal körülvéve, kulturális elnyomással, cenzúrával küszködött. Az ön könyvében, a magyarul most megjelent Jóravaló gyilkosokban olyan kép rajzolódik ki, amelyben egy olvasott, könyveknek élő antikvárius szinte kulturális intézményként működik, intellektuális találkozóhelyet alakít ki maga körül. Mégis volt lehetőség akkor a polgári életre?

Ingo Schulze: Természetesen, ha mi ezt akkoriban nem is feltétlenül „polgárinak” neveztük, annak ugyanis mindig volt nyárspolgári íze. A késő hetvenes és nyolcvanas évekről beszélek, ezeket már tudatosan megéltem. Addigra nyilvános galériákra, múzeumokra is kiterjedt az, ami korábban csak lakásokban volt lehetséges, és éppen az egyházak védőernyője alatt valósult meg sok felolvasás és előadás. A nagy könyvtárak is egész jól el voltak látva nyugati irodalommal, és általában hozzá is lehetett jutni, de antikváriumok és könyvesboltok is tudtak olyan könyveket adni az ember kezébe, amelyek megváltoztatták a gondolkodását.

HVG: A regény Drezdában játszódik, a „tudatlanok völgyében”, ahol a nyugati tévé már nem volt fogható, így ideológiailag nem befolyásolta az embereket. A „kapitalista fogyasztási álom” csábítása nem ért el odáig. Nem az történt, hogy ennek hátterében tűrték el azt, amit az antikvárius létrehozott?