Etiópia széteséséhez vezethet a polgárháború az etnikai megosztottság miatt

5 perc

2021.11.21. 11:30

Bár megfordult a hadiszerencse Etiópiában, közös nemzettudat hiányában nincs katonai megoldás a megosztott ország konfliktusára.

Már fújták a győzelmi fanfárokat, miután majd egy évvel ezelőtt az etiópiai szövetségi csapatok az amharai félkatonai egységek segítségével elfoglalták Tigré északi szövetségi állam jelentős részét, beleértve a központot, Mekellét. A Tigré Népi Felszabadító Front (TPLF) vezetői a hegyekbe menekültek, és tényleg úgy tűnt, hogy Abiy Ahmed kormányfőnek sikerült egy hónap alatt térdre kényszerítenie az önállósodó területet.

Humanitárius katasztrófával fenyeget a Nobel-békedíjas etióp kormányfő háborúja

Polgárháborúvá fajulhat Etiópiában, hogy a hadsereg katonai műveletet indított Tigré szövetségi állam ellen. Az ország felbomlásával fenyegető konfliktus régóta érlelődött.

A tigré erőkmagukra találtak, és júniusban kiszorították a szövetségi csapatokat a hazájukból, benyomultak a szomszédos két tartományba, Amharába és Afarba, és drámai fordulatként egy évvel a háború kezdete után már-már a fővárost, Addisz-Abebát fenyegetik.