Alpine Holding: új bolygó a jegybanki alapítvány galaxisában
Új céget jegyeztek be a jegybank Pallas Athéné Domus Meriti alapítványának 280 milliárdos vagyonát kezelő csoportban, Alpine Holding Kft. néven.
Új céget jegyeztek be a jegybank Pallas Athéné Domus Meriti alapítványának 280 milliárdos vagyonát kezelő csoportban, Alpine Holding Kft. néven.
Nevet változtatott a SinoWa International Kft., miután a cégből kiszállt a kínai hátterű Ghibli Szállítmányozási Kft.
A Tisza Párt megjelenése és sikere csak úgy érthető meg, ha látjuk, hogyan vált domináns párttá a Fidesz, és mit tanult az MSZP-től – írja a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója. Vélemény.
Sok kreatív módszer létezik arra, hogy az ember iszonyatosan kiszúrjon a munkatársaival, a főnökével és nem mellékesen saját magával is, de szinte egyetlen sem olyan hatékony ezek közül, mint betegen bemenni dolgozni. És ez akkor sem sokkal jobb, ha a beteg otthonról, az ágyból foglalkozik a munkával.
A trendi csoki egyik összetevője a pisztáciakrém, a TikTokról indult mánia pedig akkora keresletet korbácsolt neki, hogy az alapjául szolgáló magvak – amúgy épp csökkenőben lévő – ára meredeken nőni kezdett, nem kis részben a török piacon hirtelen megjelent spekulánsoknak köszönhetően. A pisztáciafarmerek örülnek, a török fogyasztók meg csak a fogukat szívják az új lendületet kapó élelmiszer-infláció miatt.
Miért felejtették el és hogyan találták meg az ötezer éves civilizációt, ami mára kikopott a magyar történelemkönyvekből? Ennek eredtünk nyomába a Szépművészeti Múzeum kivételes Mezopotámia-kiállítása kapcsán Niederreiter Zoltán assziriológus kurátorral.
Ethan Mollick, a Wharton Egyetem tanára az MI egyik legjelentősebb és legprovokatívabb értelmezőjeként azt vizsgálja, hogyan változtathatják meg a világunkat ezek az újfajta gondolkodáshoz használható eszközök. Átfogó és optimista könyvében aktuális példákon keresztül mutatja be az üzleti életet és az oktatást alapjaiban átalakító hatásukat. Arra buzdít, hogy munkatársként, társtanárként és coachként tekintsünk a mesterséges intelligenciára, és meggyőző érvekkel támasztja alá, miért elengedhetetlen a gépekkel való együttműködés képességének elsajátítása. Szemléletmódját követve átláthatjuk az MI-ben rejlő aktuális lehetőségeket, hogy adottságait egy jobb emberi jövő megteremtésére használjuk fel. A HVG Könyvek által kiadott műből több részletet is közlünk a következőkben.