„Szórakozza ki magát a kuplerájban, különben ki tudja, mit csinál”
Az ódivatú elméletet pontos adatokkal igazolta egy olasz és egy amerikai közgazdász.
Az ódivatú elméletet pontos adatokkal igazolta egy olasz és egy amerikai közgazdász.
Akár kétmilliárd embert is érinthet a krónikus fájdalom problémája, közülük sokuknál azt sem lehet tudni, mi okozza ezt. Fájdalomcsillapítók tipikusan erre a problémára nem léteznek, azt szedik az emberek, ami kapható, ez azonban további gondokat okozhat a mellékhatások által. Pécsen most speciális gyógyszert fejlesztenek, ami áttörést hozhat.
Orbán Viktor azzal a felkiáltással kívánja betiltatni a Pride-ot, hogy megvédi a gyerekeket. Az UNICEF szerint a fejlett világban kevés helyen bántalmazzák annyit a kicsiket, mint éppen Magyarországon, de a veszély nem az LMBTQ irányából fenyegeti őket – fejti ki a konzervatív lapban Alan Posener brit–német szabadúszó újságíró.
Többszöri sikertelen próbálkozás után találtak rá Tiborcz Istvánra a volt tévészékház eddigi tulajdonosai, akik a műemléki kötöttségek és a Vatikáni Bankkal folyó jogvitáik miatt nem tudták azt eladni. A történtek legnagyobb vesztese a városállam bankja lehet.
Minél többeket szeretnék meggyőzni arról, hogy az én szakterületemen a Tisza Párt kínál megoldást – erről is beszélt a HVG-nek Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke, aki azzal került a kormánypropaganda célkeresztjébe, hogy nyíltan beállt Magyar Péter mögé.
A Magyar Villamos Művek nagyjából 8,5 milliárd forint értékben jelentetett meg hirdetéseket csaknem két év alatt, a pénz háromnegyede kormánypárti médiumokhoz került – tudta meg a HVG.
Az utóbbi időben a kockázatosabb befektetési alapokat szerették az ügyfelek, amelyekbe juthat a frissen felszabaduló pénzekből is – latolgatja Temmel András, a Bamosz főtitkára. A befektetőknek nem szegte kedvét a hozamok megemelt adója, ám azt változatlanul nehéz megítélni, melyik alap mennyire zöld. Interjú.