Teljesen újfajta légkondik jöhetnek, egy 60 kilowattossal hűthető 20 lakás
Egy ír cég azon dolgozott, hogy ipari hulladékhőt alakítson villanyárammá. Közben kiderült, hogy egyszerűbb légkondicionálót gyártani a nitinollal.
Egy ír cég azon dolgozott, hogy ipari hulladékhőt alakítson villanyárammá. Közben kiderült, hogy egyszerűbb légkondicionálót gyártani a nitinollal.
Nagyon úgy néz ki, hogy az új korban a négycsillagos tábornokok jutnak vezető szerephez – írja elemzésében a Harvard professzora.
A Die Zeitnak adott nyilatkozatában Daniel Ziblatt az amerikai intézményrendszer erejéről beszélt.
Vannak toborzási célok is az intézményi pontok mögött – ez látszik abból, hogy nem csupán nyelvvizsgáért, emelt szintű érettségiért vagy versenyeredményért járnak többletpontok a felsőoktatási felvételinél, hanem sokféle furcsaságért is. A következményekről Polónyi István oktatáskutatóval beszélgettünk.
Leghíresebb tévésorozatával a brit kormányt, második leghíresebb sorozatával az amerikait vette célba. Armando Iannucci író-rendező-producer kétszer nyert Emmy-díjat, egyszer Európai Filmdíjat, és jelölték Oscarra is. A politikai humor ínyencei nagyra tartják, de ettől még Moszkvában betiltották.
Lőttek a vadászat tekintélyének Ausztriában, egyre több a kiadott engedély, egyre kevesebb a természetet is óvó szabálykövető. Előfordul az a különös eset, hogy a vadászra lőnek. Georg Dornauer átvitt értelemben járt így.
Külön tudomány lehet annak ösztönzése, hogy komplikációk nélkül kerüljenek a megfelelő helyre a közterületen eldobott italos üvegek és dobozok.