Kiemelt szerepet kap Hrabal Gaál Zoltán új aktfotóalbumában
A fotóművész aktképeivel a szemvillanásnyi érzelmi találkozás alkalmait, „látványérzeteit” igyekszik elcsípni.
A fotóművész aktképeivel a szemvillanásnyi érzelmi találkozás alkalmait, „látványérzeteit” igyekszik elcsípni.
Egykor csak álom volt a hajós jogosítvány megszerzése az erdélyi pedagógus számára, most pedig már azon töri a fejét, hogyan kelhetne át az Atlanti-óceánon.
A magyar kormány 2017 óta dolgozik azon, hogy a világ három fontos és kellően zavaros térségében befolyásra tegyen szert. Ennek a szisztematikus munkának, valamint az erre elköltött közpénzmilliárdoknak köszönhető, hogy felmerült a miniszterelnök szerepe a bukott szír elnök, Bassár el-Aszad kimenekítésében.
Kárpáti Péter Térkép a túlvilágról című regényének egy fejezetét állította színpadra a Trafó Klub szobaszínházában.
Sem a deportálások, sem az oroszosítási kísérletek nem tudták kiirtani a balti népekből a függetlenségi vágyat, így amikor a ’80-as évek második felében megingott a szovjet kolosszus, a litvánok, a lettek és az észtek az elsők között cselekedtek.
Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.
Nem egy „hiperaktivitási járvány” okozta az ADHD-val diagnosztizáltak számának megugrását, hanem tudományos és társadalmi tényezők – állítja egy svéd kutató.