Novák Katalin akár hatmillió forinttal is távozhat minisztériumából

2 perc

2021.12.24. 12:20

A volt családokért felelős tárca nélküli miniszter akár ötmillió 938 ezer 200 forintot is kaphat végkielégítésként.

Kis híján hatmillió forintot is kaphat Novák Katalin, a Fidesz köztársasági elnökjelöltje végkielégítésként – írja a Népszava. Az összeg volt családokért felelős miniszter háromhavi illetményének felel meg – idén március óta bruttó egymillió 979 ezer 400 forint volt a fizetése. A kormány tagjainak jogállásról szóló 2010-es törvény alapján 2022. január 1-től Novák Katalin már nem kap majd sem illetményt, sem más juttatást, hiszen nem gyakorolja hatáskörét, de minden bizonnyal felveheti az ötmillió 938 ezer 200 forintos távozási pénzt.

 

Novák Katalin jelölése államfőnek meglepő, de sok érv szólhatott mellette a Fideszben

Balázs Zoltán filozófus, politológus szerint a családügyi miniszter saját portfólióval rendelkező és egyszerre lojális politikus lehet államfőként, de egy ellenzéki kormányzás esetén ő sem lenne jelentős hátráltató tényező. Viszont lehetőséget nyújt nőként a nemi egyenlőséget illető kritikák elhallgattatására. A Nézőpont Intézetet vezető Mráz Ágoston Sámuel szerint a Fidesz néppártiságát támasztja alá Novák jelölése.

A jogszabály alapesetben úgy szól, hogy ha egy miniszter, vagy államtitkár legalább három évet dolgozott végig a posztján, akkor hathavi illetmény jár neki, azonban ha lemond a tisztségéről, akkor csak ennek a fele, vagyis háromhavi fizetés illeti meg. Ugyanezt az összeget erősíti meg a törvény egy következő passzusa is, ami szerint, ha valaki legalább egy évig betöltötte a tisztségét, akkor a féléves juttatás felére jogosult. Novák Katalin esete azonban bonyolultabb, hiszen a jogállási törvény azt is szabályozza, hogy a politikai szolgálati jogviszonyban töltött időt egybe kell számítani a távozó vezető végkielégítésének meghatározásakor, márpedig a távozó miniszter 2010 óta végigjárt több tárcát, és a teljes központi hivatali ranglétrát.

Egyelőre azonban a pontos összeg, amit Novák kapni fog, nem ismert. A kormánypárt köztársasági elnökjelöltje 26 millió forintos hiteltartozást tüntetett fel vagyonbevallásában, valamint több nagy értékű ingatlant Budapest, Szeged, illetve Balatonlelle területén. Arról egyelőre szintén nincs hír, hogy ki veheti át Novák helyét családügyi miniszterként.

 

Lemondott Novák Katalin

Novák Katalin nő, de nem a nőké. Hanem a férfitöbbségű kormányé, aki kedvvel szolgál ki minden patriarchális sztereotípiát. Államfőként azt képviselné, amire a Fideszen belül szocializálódott, amihez idomult, és az évekre vetné vissza a nőpolitikát Magyarországon. Vélemény.