Apjuk majdnem belehalt a rossz gyógyszeradagolásba, csináltak hát erre egy appot
A Medisafe startup 30 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a hét napjaival feliratozott gyógyszeradagoló dobozt kiváltó platformja fejlesztésére.
A Medisafe startup 30 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a hét napjaival feliratozott gyógyszeradagoló dobozt kiváltó platformja fejlesztésére.
Antiszemita, nacionalista volt, pogromokat hajtott végre, a totalitárius államban hitt és a terror vezérelte a román Vasgárdát és vezérét, Corneliu Codreanut. A minapi romániai elnökválasztás első fordulójában a mozgalommal azonosuló Calin Georgescu került az élre, akinek gyanús kampánymanipulációi miatt az alkotmánybíróság törölte az eredményt, így a cikkünk megjelenésének napjára kiírt második fordulót nem tartották meg.
Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a HVO100 típusú biodízelfajta iránt, mely a hagyományos dízelhez képest már nem 60, hanem 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást ígér. A szállítmányozásban dolgozó magyar sofőrök is ismerik, és igénylik is, hogy a hazai kutakon kapható legyen, mert egyes nagy, nemzetközi megbízók már kikötik, hogy csak ilyen anyaggal hajtott kamionokkal hajlandók az árujukat szállíttatni. Sokáig úgy volt, hogy 2025-től itthon is kapható lesz, a jövő évi adócsomagban benn is voltak a törvénymódosítók, de mire a parlament elé kerültek, kiszedték azokat a csomagból.
Dúl a telekomháború Indiában a műholdas internetszolgáltatásért. Ennek során a Jio vált a világ legnagyobb mobiladat-szolgáltatójává.
Tulajdonost és profilt vált a Design Terminál.
Csökkent a nagy összegű NAV-tartozást felhalmozók száma, de minden szektorban vannak adósok. HVG-ténytár.