Hatos Pál történész: Nem lehet kiradírozni a magyar történelemből a Tanácsköztársaságot

HVG: Az elátkozott köztársaság című korábbi könyvében haláltáncként írja le a Monarchia szétesését, az  őszirózsás forradalom napjait. Most, a Tanácsköztársaságról szóló kötetében, a Rosszfiúk világforradalmában a bolsevikok hatalomra jutását a „lefagyás” kulcsszavával magyarázza. Mit kell ezen értenünk?

Hatos Pál: A vesztes háborúra, az országvesztésre, a blokádra, a fagyoskodó és éhező Budapestre, és végül a hatalmas területi annexiót jelentő Vix-jegyzékre a hagyományos politika nem tudott választ adni. Nemcsak Tisza, de ellenzéke – Károlyi, sőt félig-meddig a szocdemek – is mind kidőltek. Ebben a helyzetben nem csak a politika és az államigazgatás, a társadalom is lefagyott. Szinte minden réteg között bénító konfliktus feszült, a leglátványosabb az éhező város és az élelmiszert előállítani képes falu közötti volt. A bolsevizmust tehát a hiány állapota lökte a hatalomba. A proletárdiktatúra megvalósulásának pillanatában a legtöbben – még a főszereplők közül is néhányan –

tudták, őrültség abban hinni, hogy létrejöhet egy szovjet rendszer a semmiből, néhány nap alatt, de sokan mégis azt gondolták, talán tényleg csak egy mindent elsöprő, apokaliptikus világforradalom indíthatja újra a világot.

Azt nem tudták, mi lesz utána, de azt elfogadták, hogy mindez erőszakkal és felfordulással jár. Móra Ferenc is azt írta, hogy „a történelem eddig csak véres diktatúrákat ismert”. És ott van még a régtől fogva létező és máig is élő, kétségbeesett magyar gesztus: ha a Nyugat cserben hagy, akkor nincs más út, csak a Nyugat ellenségéhez, a Kelethez fordulni, legyen az török vagy orosz.

HVG: Kik és hányan voltak a kommunisták Magyarországon? Hogyan gondolták, hogy lesz erejük a világforradalomhoz?