Felpörgette a járvány az Alzheimer-kór elleni szer hazai kutatását
Hogy jön össze a milliárdos költségekkel járó gyógyszerkutatás és a sör? Kell hozzá egy tudós, egy vállalkozói csoport és egy nem várt koronavírus-járvány.
Furcsa módon a Covid–19 tette lehetővé, hogy szegedi kutatók folytassák egy Alzheimer-kór elleni lehetséges szer vizsgálatát. Melléktermékként pedig még egy új sörmárka is született.
Három évvel ezelőtt díjat ért a szegedi Avidin Kft. kutatása, amelynek eredményeként az Alzheimer-kórnak nem csupán a tüneti kezelése lenne lehetséges, hanem meg is lehetne állítani a betegség előrehaladását. A Q134R molekulát már klinikai fázisban is tesztelték, de még további vizsgálatokra van szükség a bizonyításhoz. Ennek finanszírozására keresett befektetőket a szegedi egyetemen is oktató Puskás László.
A vállalkozóvá lett tudós hosszú évek óta azért lobbizik üzlettársaival, hogy gyógyszerré fejleszthessék az eddig jól teljesítő molekulát. A vizsgálat következő fázisának elvégzéséhez hárommilliárd forintra van szükség, a Covid megjelenése előtt azonban két tőkealap is visszatáncolt a további kísérletek támogatásából. „Az egyik hajlandó lett volna állni a költségek felét, ha még egy tőkealapot találunk a szükséges pénz másik felének a finanszírozására.
Amikor azonban megtaláltuk a másikat, annak az volt a feltétele, hogy hozzunk egy szakmai befektetőt is” – magyarázta Puskás, miért látszott bedőlni a projekt, holott dollármilliárdokat hozna, ha a végén gyógyszer lenne a molekulából.