A berlini Roma Kulturális Intézetről beszél a Deutsche Wellében Junghaus Tímea igazgató. A Wall Street Journal szerint a romániai és grúziai események mutatják, mire számíthat Európa, ha Putyin nyer Ukrajnában. Aszad sorsa mutatja a Nyugatnak, miként lehet legyőzni Vlagyimir Putyint, írja az Independent szerzője. Kár volna hőstettnek tartani, hogy az OMV végre felmondta a gázszerződést, jelenti ki a Die Presse. A Süddeutsche Zeitung szerint eddig ellentmondásos Donald Tusk mérlege. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A legfrissebb vizsgálatok arra utalnak, hogy az életmód változásával a költekezés hatásai is módosulnak: míg korábban a készpénz mint fizikai létező odaadása okozott stresszt, most már a digitális fizetést követő értesítő.
A paradicsomtermesztés egyik legnagyobb kihívása, hogy kompromisszumot kell kötni az íz és a termelékenység között, ugyanis az édesebb és így jobb ízű paradicsomhoz általában alacsonyabb termésátlag tartozik.
A magyarok nélkül indult a lengyel EU-elnökség, válaszul arra, hogy Orbán Viktor a két ország kapcsolatának helyreállítása helyett az árkok mélyítésén dolgozik.
A gyermekvédelmi törvény hatásaként egyre többször a szülőre hárul a szexuális felvilágosítás. Lacsny Éva szexuálterapeuta koedukált foglalkozásokat tart a gyerekeknek, hogy „a fiúk is tudjanak arról, hogyan működik a lányok teste, és fordítva”. Hány éves kortól érdemes a szexualitásról beszélgetni a gyerekekkel? Melyek a pornófogyasztás veszélyei, és mi történik azzal a gyerekkel, aki 9-10 évesen pornót néz? Mit tehetnek a szülők?
Tükrökkel mentenének meg kihalás előtt álló fákat a Csendes-óceánban fekvő Guam szigeten.