A főváros teszteket oszt szét a kerületek között az iskolanyitás előtt
“Nehéz azzal mit kezdeni, hogy a kormány a nyitás mellett döntött” – írta a Facebookon Karácsony Gergely.
Koronavírus-teszteket oszt szét a fővárosi önkormányzat iskolák az április 19-i újranyitás előtt – közölte a Facebookon Karácsony Gergely.
A főpolgármester azt írta, több pedagógussal és szülői szervezettel, illetve Szlávik János főorvossal, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetőjével egyeztetett az iskolanyitással kapcsolatban, és arra jutottak, hogy teszteléssel segítik azt.
Ezúttal 10 ezer tesztet ajánlunk fel a kerületi önkormányzatoknak, hogy ezzel szűrhessék a diákokat és a pedagógusokat”
– írta Karácsony Gergely.
A cél az, hogy a lehetőségekhez mérten a gyermeküket féltő szülők és a pedagógusok is biztonságban érezhessék magukat jövő héten, amikor újraindul az oktatás a fővárosi intézményekben – tette hozzá a főpolgármester.
A bejegyzésben arról is ír Karácsony, hogy:
“Tudom, hogy mindenkiben rengeteg a kétely, a félelem és a bizonytalanság. A számok rendkívül magasak, Magyarország pedig továbbra is élén a legborzalmasabb listának, lakosság arányosan nálunk halnak meg az egyik legtöbben. A hírek aggodalomra adnak okot. Ilyen helyzetben nehéz azzal mit kezdeni, hogy a kormány a nyitás mellett döntött, miközben jól tudjuk, gyermekeink lelkét már így is borzalmasan megtépázta az elmúlt egy év, és mi is egyre inkább vágyódunk a normalitásra”.
Karácsony Gergely a posztban arra kérte a budapestieket, hogy aki még nem tette, regisztráljon a védőoltásra, és amikor behívják, jelenjen meg az oltóponton.