Kuba a szakadék szélén – interjú Horvát János volt havannai nagykövettel
A járvány, Donald Trump, valamint a mentor, Venezuela összeomlása totális válságban a kubai gazdaság, és most nincs, aki segítsen – véli Horvát János, Magyarország egykori havannai nagykövete. Szerinte a szovjet összeomláshoz hasonló forgatókönyv jöhet: a titkosszolgálat vezetői átmentik hatalmukat egy új világba.
HVG: Forrong Kuba, minden átalakulóban van. Mi történik?
Horvát János: A szakmák többségét felszabadították és engedélyezték a maszekok megjelenését. Ezt a világ nagy része úgy fogja fel – joggal –, hogy ez egy óriási lépés előre, hiszen Kuba maga mögött hagyja a klasszikus ideológiai merevséget és végre elindul egy másik irányba. Viszont azt is fontos, hogy miközben a reformoknak több pozitív hozadéka is lehet, ez az intézkedés egy végső, vagy legalábbis egy elkeseredett lépés. Olyan tömegű munkanélküli jelent meg ugyanis a korábban teljes foglalkoztatással büszkélkedő Kubában, amivel már nem lehetett mit kezdeni. Ezért kénytelenek voltak valamilyen munkalehetőséget adni az embereknek, miközben tudják, hogy a koronavírus-járvány miatt keletkezett első nagy és a turisztikai szektort érintő állásnélküliségi hullámot fél éven belül követni fogják az állami szektorból kiáramló újabb munkanélküliek, ez pedig azt jelenti, hogy mintegy 7-800 ezer embert kellene új megélhetéshez juttatni.
Hatalmas nyitást jelentett be a vállalkozások számára a kubai kormány
Az állam már "csak" 124 területen tiltja a vállalkozásokat.
HVG: De már korábban is voltak komoly gazdasági gondok…
H. J.: Igen, a bajok már jóval korábban elkezdődtek. Az már régen köztudott volt, hogy a kubai teljesen szocialista gazdasági szerkezet már elavult. Amikor változtatni akartak, mindig csak apró módosításokat hajtottak végre, és ezek nem érintették az alapelveket, például a szocialista állam mindenhatóságát. Viszont az utóbbi három évben komoly dolgok történtek Kuba környezetében.