A bolti árakon is látszik majd, hogy napokra bedugult a Szuezi-csatorna
Súlyos fennakadásokat okozott az európai–ázsiai kereskedelemben a vízi úton megfeneklett óriáshajó. Ez kihat a járvány által amúgy is sújtott globális ellátási láncokra is.
A hajózás történetének egyik legnagyobb forgalmi dugója jött létre a múlt héten a Szuezi-csatornában, illetve – a bejutásra várók miatt – a vízi út földközi- és vörös-tengeri bejáratánál. A világ egyik legnagyobb teherszállító hajója, a 400 méter hosszú Ever Given – feltehetően az erős szél és a homokvihar következtében – keresztbe fordult a szűk csatornában, és megfeneklett.
Vontató- és kotróhajók végül kiszabadították a 220 ezer tonnás konténerszállító monstrumot a homokpad fogságából, a partról pedig markoló próbálta kiásni a jármű orrát. A csatornahatóság szerint 15-20 ezer köbméter homokot, illetve iszapot kellett megmozgatni. Az alacsony vízállás és a rossz időjárás miatt lassan haladt a mentés, és a világgazdaságnak több tízmilliárd dolláros kárt okozott a baleset.