Jóváhagyta az iparűzési adó csökkentését az Európai Bizottság

2 perc

2021.02.01. 17:08

A testület szerint megfelel az uniós feltételeknek az a program, amely a kis- és középvállalkozásoknak hivatott segítséget nyújtani és likviditást biztosítani a koronavírus-válság hatásainak enyhítése érdekében.

Jóváhagyta azt a magyar programot az Európai Bizottság, amely a kis- és középvállalkozások által fizetendő helyi iparűzési adó csökkentését célozza – olvasható a testület közleményében. Hozzátették, hogy a bizottság az intézkedésre a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos állami támogatásokra vonatkozó ideiglenes keretszabálya alapján bólintott rá.

A bizottság szerint a magyar program egyebek mellett azért van összhangban az ideiglenes keretszabályban meghatározott feltételekkel, mert

  • a támogatás összege vállalkozásonként nem fogja meghaladni a mezőgazdasági termékek elsődleges termelésével foglalkozó vállalkozások esetében a 200 000 eurót, a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékeny vállalkozások esetében a 240 000 eurót, az összes többi ágazatban működő vállalkozások esetében pedig az 1 600 000 eurót,
  • a program 2021. december 31-én lezárul.

A program keretében az állami támogatás azáltal valósul meg, hogy a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalékra mérséklődik, az iparűzésiadó-előleg pedig 50 százalékkal csökken.

A miniszterelnök december 19-én jelentette be, hogy egyebek mellett az iparűzési adóhoz is hozzányúlnak a gazdaságvédelmi akcióterv keretén belül. Akkor azt ígérte, hogy a 25 ezer főnél kevesebb lakosú települések támogatást kapnak az így kiesett bevételek helyett, a nagyobb városok helyzetét pedig egyenként tekintik át.

A döntés ellen több ellenzéki vezetésű város, kerület tiltakozott az ünnepi díszkivilágítás lekapcsolásával.

Korábban Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, Tab fideszes polgármestere azt közölte: nagyjából 150 milliárd forintot buknak az intézkedéssel az önkormányzatok, az összeg 70 százaléka pedig a nagyvárosok kasszájából hiányzik majd.

A Fővárosi Önkormányzat bevétele 15-20 milliárd forinttal csökkenhet a kormány döntése értelmében. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes ezzel kapcsolatban azt mondta: ha ehhez az összeghez valóban nem férnek majd hozzá, az önkormányzat számlájáról novemberre elfogy a pénz.

A kisebb települések támogatásáról január közepén jelent meg a kormányrendelet, ennek értelmében a támogatást – a 2021. évben kieső iparűzési adóbevételének összegével megegyező összegben – a központi költségvetésből, két részletben, legkésőbb júniusban és októberben kapják meg. A nagyobb településekről nem ejtettek szót a jogszabályban.