Ez szemétség: úgy kevesebb az e-hulladék, hogy közben több is
Az Egyesült Államokban kisebb lett ugyan az elektronikai hulladék tömege, ám ez is csak elsőre tűnik jó hírnek.
Az Egyesült Államokban kisebb lett ugyan az elektronikai hulladék tömege, ám ez is csak elsőre tűnik jó hírnek.
A szlovák elnök és kormányfő már jó ideje nem eszik egymás tenyeréből, de újabban már nyilvánosan kritizálják egymást, és ez visszahat a demokráciára. Így vélekedik Ketrin Jochecová, a portál munkatársa, aki tavaly, a soros cseh uniós elnökség alatt még a prágai belügyi tárca szóvivője, egyben a Global Policy Research Group munkatársa volt.
Európa-szerte egyre nagyobb az érdeklődés a HVO100 típusú biodízelfajta iránt, mely a hagyományos dízelhez képest már nem 60, hanem 90 százalékkal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást ígér. A szállítmányozásban dolgozó magyar sofőrök is ismerik, és igénylik is, hogy a hazai kutakon kapható legyen, mert egyes nagy, nemzetközi megbízók már kikötik, hogy csak ilyen anyaggal hajtott kamionokkal hajlandók az árujukat szállíttatni. Sokáig úgy volt, hogy 2025-től itthon is kapható lesz, a jövő évi adócsomagban benn is voltak a törvénymódosítók, de mire a parlament elé kerültek, kiszedték azokat a csomagból.
Mitől sikeres egy karaktergyilkosság, és miért nem működik egyelőre Magyar Péternél? És melyik volt a magyar politika legsikeresebb karaktergyilkossága?
A Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) nemrég tette közzé 2024-es globális felmérésének eredményeit, amely a művészeti kritika területén dolgozók helyzetét vizsgálta. A kutatás célja az volt, hogy átfogó képet nyújtson a szakmában dolgozók demográfiai összetételéről, munkakörülményeiről, fizetési struktúráiról, valamint szakmai motivációiról. A világ 59 országából érkezett válaszok betekintést nyújtanak a szakma globális kihívásaiba és lehetőségeibe. Ugyan a válaszadók arányában a magyar részvétel kimutathatatlanul alacsony, de a globális felmérés számai így is sejtetik, hogy jelentős szakadék tátong a nyugat-európai és észak-amerikai válaszadók helyzete, valamint a hazai körülmények között.
Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter bukását okozta, hogy kegyelmet adtak – illetve ellenjegyeztek – egy gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában vett részt. A következmények lavinaszerűen változtatták meg a hazai politikát, felbukkant Magyar Péter, akinél erősebb kihívója 2010-től még nem volt Orbán Viktornak. 2024 Krónikája sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.