Mácsai Pál: „A helyet be lehet zárni. A szellemet nem” – Búcsú az Ódrytól
Az Színház- és Filmművészeti Egyetem Vidnyánszky Attila által vezetett új kuratóriuma közölte: eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az intézmény játszóhelyét, az Ódry Színpadot is. Az épületegyüttesnek ezt a részét a református egyháznak adnák. A döntés ellen tiltakozott Ódry Árpád dédunokája is. Minisorozatunkban négy emblematikus színész és színházi ember búcsúzik a legendás műhelytől és játszóhelytől. Harmadikként Mácsai Pál színész, rendező, az Örkény Színház alapító igazgatója.
Minisorozatunk további cikkeit itt olvashatja el.
Mint mindenkit, aki az elmúlt fél évszázadban a Színművészetivel kapcsolatban volt, engem is ezer élmény köt az Ódryhoz.
Felvételik, eskütételek, diplomák, ünnepek, és előadások, a többieké, és a mieink, az enyémek. És munka, munka, munka.
Ám a személyes nosztalgiánál fontosabbnak tartom arról beszélni, hogy az Egyetem első számú játszóhelyének milyen a színházi értéke.