Az egész Fidesz-frakciót kizárná az Európai Néppárt
Úgy módosítanák az Európai Néppárt EP-frakciójának működési szabályzatát, hogy egyetlen szavazással, a képviselők egyszerű többségével ki lehessen zárni egy egész képviselőcsoportot.
A Fidesz-frakció kizárásának jogi lehetőségét keresi az Európai Néppárt, ennek érdekében egy munkacsoportot hoztak létre – értesült a Politico, amely közzé is tette az erre vonatkozó határozatot. Az ötfős testület arra vonatkozó javaslatot készít elő, hogy a frakcióból ne csak egy személyt, hanem egy egész képviselőcsoportot is ki lehessen zárni. Az is az elképzelések között szerepel, hogy a kizáráshoz a kétharmados többség helyett legyen elegendő az egyszerű többség.
A néppárti frakció keddi ülésén megválasztották az öt tagot, közöttük Othmar Karast, aki legutóbbi Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte. De a többi tagról (Esther de Lange, Paulo Rangel, Jan Olbrycht, Esteban Gonzalez Pons) is elmondható, hogy a Fidesz kemény kritikusainak számítanak. A Fidesz és a Néppárt évek óta tartó konfliktusának legutóbbi epizódja az volt, hogy december közepén a képviselőcsoport felfüggesztette a Fidesz delegációvezetőjének, Deutsch Tamásnak valamennyi olyan jogosultságát, amely a frakciótagsághoz köthető. Deutsch ugyanis több interjúban azt mondta, hogy Manfred Weber frakcióvezető nyilatkozatai a náci Gestapo és a kommunista ÁVO módszereire emlékeztetik.
A magyar politikus ugyan többször bocsánatot kért és visszavonta a szavait, de ez csak ahhoz volt elég, hogy ne zárják ki a frakcióból. Mivel a döntés határozatlan ideig tart és semmilyen funkciót sem tölthet be, ezért Deutsch lemondott a Költségvetési Ellenőrzési Bizottságban betöltött alelnöki posztjáról. Így az az érdekes eset állt elő, hogy hétfőn az ő előterjesztése – ami az EU csalásellenes programjáról szólt – tárgyalása során már nem is szólalt fel. Hasonló eset utoljára december végén történt az EP plenáris ülésén, amikor az egyik napirendi pont vitája azért maradt el, mert az előadó nem volt jelen: Szájer József volt az érintett.
Visszatérve a néppárti kezdeményezéshez, a képviselőcsoport február végéig szeretne dönteni az eljárási szabályzat módosításáról. Úgy tudjuk, most már nem ragaszkodnak ahhoz, hogy előbb az Európai Néppárt döntsön a felfüggesztett Fidesz sorsáról, erre ugyanis legkorábban ősszel kerülhet sor. A néppárti frakció tervei között az is szerepel, hogy a jövőben nem jelent automatikus frakciótagságot, ha egy párt néppárti színekben szerez EP-s mandátumokat.