A tervezett diákvárosban vehet ingatlant a kormány a kínai Fudan Egyetemnek

1 perc

2021.01.06. 05:28

A kormány 821 millióért venne az egyetemnek telket.

Az új Atlétikai Centrummal átellenben, a Kvassay-híd másik oldalán épülhet fel a kínai Fudan Egyetem első európai campusa – írja a Népszava.

A lap szerint az még nem tisztázott, hogy az egykori Nagyvásártelep, a Kvassay Jenő út, illetve a Ráckevei Duna-ág határolta telekegyüttesből mely ingatlan(oka)t kapja meg a kínai egyetem a fejlesztéshez, az viszont biztosnak tűnik, hogy a magyar állam fogja megvenni, mert kormányhatározat született róla és az árát is meghatározták: 821 millió forintot szánnak rá.

A Népszava szerint a kiszemelt ingatlan a korábban olimpiai falunak, majd később „Budapest Diákváros – Déli Városkapu” néven emlegetett kormányzati fejlesztés megvalósítására kijelölt területen található. A korábbi tervek szerint több ütemben mintegy 8500 férőhelyes kollégiumi, sport, rekreációs, egyéb kapcsolódó infrastrukturális, valamint kiegészítő funkciókat magába foglaló új városnegyed épül fel.