Megjött a vasút és a metró aktuális ellensége: az ősz
„Leaves on the line”, vagyis levelek a sínen. Az angolok ennek hallatán már csak fáradtan nevetnek, mint egy régi kabarétréfán, de az abszurd előadás továbbra is műsoron van.
„Leaves on the line”, vagyis levelek a sínen. Az angolok ennek hallatán már csak fáradtan nevetnek, mint egy régi kabarétréfán, de az abszurd előadás továbbra is műsoron van.
A 21. században sokkal kevesebb gondunk volna az újratermelődő kasztrendszerrel és a mai propagandában hívő szinte vallásos érzülettel, ha Táncsics Mihály törekvései legalább részben megvalósulnak. Egyre kevesebben sejtjük, hogy munkássága mennyire aktuális ma is, pedig ő a magyar demokratikus baloldali hagyomány kulcsfigurája, akit büszkén vallhatunk elődünknek. Amellett, hogy a parasztok és a munkások érdekeit képviselő radikális demokrata volt, az elfeledett Táncsics igazi hős is, akinek fordulatos, lemondásokkal teli élete filmre kívánkozna.
Messzire került a Budapesti Értéktőzsde a rendszerváltás utáni álomtól: túlkoncentrált és alulértékelt lett, s egyre kevésbé tekinthetjük az észszerű, átlátható tőkeallokáció terepének.
Az uktán elnök viszont próbál arra törekedni, hogy valahogy elérje Ukrajna felvételét a NATO-ba.
Az alábbi válogatásban az év negatív hősei a főszereplők, és természetesen a semmiből felbukkant Magyar Péter. De azt is megmutatjuk, miképp fordulhat elő, hogy Orbán Viktor két alternatív címlapon is ott van, de végül nem rúg labdába Bese atya mellett.
Sajtok, almák, minőségi kolbászáru: piac és vásárlók a vásárcsarnok földszintjén. Porrá váló emberi létezés, gyászmunka, végtelen univerzum: fotográfiák a csarnok karzatán. Két olyan világ, amelyek távolabb talán már nem is lehetnének egymástól – gondolhatnánk. Pedig nehezen lehetne megfelelőbb helyet találni ennek a filozofikus, ugyanakkor nagyon személyes anyagnak. Pecsics Mária kiállítása a Ladó Galériában.
Leghíresebb tévésorozatával a brit kormányt, második leghíresebb sorozatával az amerikait vette célba. Armando Iannucci író-rendező-producer kétszer nyert Emmy-díjat, egyszer Európai Filmdíjat, és jelölték Oscarra is. A politikai humor ínyencei nagyra tartják, de ettől még Moszkvában betiltották.