Az USA Kínában látja a ma Szovjetunióját, és kezdi úgy is kezelni

A diplomácia nemcsak a lehetőségek művészete, hanem a szimbólumoké is. Mert Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (nyitóképünkön) az USA Kínával kapcsolatos politikájának radikális megváltoztatását nem véletlenül a kaliforniai Yorba Lindában, Richard Nixon szülővárosában, a néhai elnök könyvtárának és múzeumának kertjében mondott beszédében jelentette be. A szintén republikánus Nixon volt ugyanis az, aki 1972-ben az amerikai elnökök közül elsőként tett látogatást a Kínai Népköztársaságban, majd a két ország felvette a diplomáciai kapcsolatokat, Washington pedig Tajpej helyett Pekinget ismerte el Kína képviselőjének. Ezzel az USA a hidegháború idején gyakorlatilag leválasztotta a Szovjetunióról Kínát – nem volt nehéz, Peking és Moszkva viszonya addigra már megromlott –, s megnyitotta előtte az utat a nemzetközi közösségbe.

Pompeo viszont az azóta eltelt csaknem öt évtizedet zsákutcának minősítette, mert csak az lett az eredmény, hogy Kína az USA és a Nyugat (a szabad világ) kihasználásával hegemóniára törő nagyhatalommá vált. Mint mondta,

Nixon attól félt, hogy egy Frankensteint teremtett azzal, hogy megnyitotta a világot a Kínai Kommunista Párt (KKP) előtt, és nem tévedett.

Más kérdés, hogy Mary Shelley regényében Frankenstein nem a szörny, hanem a tudós, aki létrehozza a szörnyet, ahogy Pompeo beszédíróinak az a kép sem szolgál a dicséretükre, hogy Kína „beleharapott azokba a nemzetközi kezekbe, amelyek etetik”.