Artúr király lovagjai: Eric Idle életútja, 4. rész

Második írói nekiveselkedésünkből lett a Gyalog galopp, és úgy döntöttünk, hogy teljes egészében Artúr királyról és a lovagjairól szól majd. John a színpadra is újra kiállt velünk 1973 márciusában: négy héten át léptünk fel a Drury Lane-i Theatre Royalban, és immár nem tudtuk nem észrevenni, hogy igazi szenzációvá váltunk.

A páholyban ott ült minden brit rocksztár

David Bowie-tól Elton Johnon át Mick Jaggerig. Néhányuk beszállt a következő filmünk finanszírozásába, amelyet skóciai helyszíneken forgattunk le öt hét alatt, kétszázezer fontos miniköltségvetéssel.

A Gyalog galopp eredeti befektetői: Robert Plant és Jimmy Page a Led Zeppelinből, a Pink Floyd, Tim Rice, a Jethro Tull, az Island Records, a Chrysalis Records, a Charisma Records és Michael White. Az ég áldja őket ezért! Semmibe sem próbáltak beleszólni vagy beleavatkozni, csak segíteni akartak, hogy elkészíthessük a filmünket. Azt hiszem, nagyrészt Tony Stratton-Smith, Graham ivócimborája és a lemezkiadónk, a Charisma fejese lasszózta be őket. Neki még egy Monty Python nevű lova is volt.

A Galopp forgatása enyhén szólva kényelmetlen volt.

A skóciai Glencoe közelében kezdtünk forgatni májusban, és az egész hideg és nyirkos és nyomorúságos volt. A két kameránk egyike már a legelső jelenet alatt tönkrement, miközben Graham egy perembe kapaszkodva remegett az idegtől. Pedig úgy volt, hogy hegymászó. Azt persze nem tudtuk, hogy alkoholista is. Nem az idegtől remegett, hanem a delirium tremenstől, úgyhogy valaki végül felcsempészett neki egy üveg gint.

Sem Graham, sem John nem volt hajlandó átfutni az Örök Kárhozat Szakadéka fölött átvezető kötélhídon. El kell ismerni, a Halál Hídja rémisztő látványt nyújtott. Az Everest hegymászója, Hamish MacInnes feszítette ki egy mély szakadék fölött a hegyimentőcsapata segítségével. Én aztán át nem keltem volna rajta, de nekem szerencsére nem is kellett, mert a karakterem, Robin még előtte elpatkolt.

Átkelés a Halál hídján:

Mivel mind gyapjúpáncélt viseltünk, és lovaglást színlelve kocogtunk át a vizenyős pusztaságon, már abból meg tudtuk állapítani, hogy nagyjából hány óra van, hogy meddig kúszott fel a lábunkon a nyirkosság.

A Galopp nem volt jó móka.

Terry J. rendezte a vígjátékjeleneteket, ő gondoskodott róla, hogy meglegyenek a poénok, Terry G. pedig az olyan vizuálisan fontos felvételekért felelt, mint a sárkánycsónakos jelenet vagy a misztikus kastélyképek, amelyeknek köszönhetően a filmünk igazi filmnek tűnt. Emellett mindketten több szerepet is játszottak, úgyhogy minden bizonnyal kimerítő munka lehetett.

Mi közben zéró empátiával, vég nélkül panaszkodtunk, és folyton piszkáltuk őket, hogy igyekezzenek már. Terry Gilliam busásan megdolgozott az ilyen szekálásokért, mert valahányszor felvettünk egy tökéletes jelenetet, ő még egy felvételért kiáltott.