Nyakig a világválságban csúszott-mászott Horthy előtt a fél ország

„Illetékes helyről közlik, hogy a kormányzó úr ama magas óhajának méltóztatott kifejezést adni, hogy már csak a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági viszonyokra tekintettel is,

minden ünnepeltetés, amely egyeseknek, egyesületeknek vagy általában a társadalomnak legcsekélyebb anyagi áldozatot okozhatna, elmaradjon.”

Az illetékes hely, Horthy Miklós kabinetirodája 1930. február 8-án az MTI-n keresztül tolmácsolta „a magyarok első emberének” kívánságát.

Az óhaj sajátos színjáték része volt csupán. Merthogy Bethlen István kabinetje már előkészítette a „vitéz nagybányai Horthy Miklós Úr Magyarország kormányzójává választása tizedik évfordulójának megörökítéséről” szóló törvényjavaslatot. S amikor a dísztörvényt rendkívüli sürgősséggel beterjesztette a két ház elé, a kormány-, de mondhatjuk úgy is: Bethlen-közeli 8 Órai Ujság szerkesztőségi vezércikkben már azt fejtegette, hogy az ünnepeltetést magától „nemes gesztussal elhárító” legfőbb hadúr

 „bölcs és férfias szerénysége sem akadályozhatja meg, hogy lelkünkben ünnepeljünk”.

E cirádás megfogalmazásnak már az öt paragrafusból álló törvény is ellentmondott, merthogy a gazdasági világválság kellős közepén indított „tisztelgő” beruházási dömpinget.

A néhány okvetetlenkedő szociáldemokrata képviselőnek a közjogi és pénzügyi bizottság közös ülésén feltett kérdéseire Vass József miniszterelnök-helyettes szemrebbenés nélkül vágta rá: mindenre megvan a fedezet, az állam pénzügyi helyzete stabil, s az adózóknak mindez nem jelent majd újabb megterhelést – tárta fel a Horthy-kultusz históriáját négy éve monográfiában feldolgozó Turbucz Dávid történész egy 2009-es dolgozatában