Az én hetem: Parti Nagy Lajos lelkesen tért haza az SZFE élőláncából
6 perc
2020.09.06. 18:56
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Parti Nagy Lajosnak a következő szavakból kellett ihletet merítenie: blokád, berobban, pénzelvonás, megérkezés, válás.
Blokád: A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói tüntetéssel, blokáddal küzdenek az intézmény függetlenségért, miután a kormány az SZFE autonómiájának minden lényeges elemét felszámolta, és ezért az egyetem vezetése és a szenátusa is lemondott.
Berobban: Nagyon megugrott a koronavírussal fertőzöttek száma a járvány második hullámának érkeztével. A kormány látszólag szigorít a korlátozásokon, de úgy tűnik, most a gazdaság életben tartását tartja a legfontosabbnak.
Pénzelvonás: Miután megvonta az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség iskoláinak kiegészítő támogatását, a kormány elvett pénzt a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Dr. Ámbédkar Iskolától és az Igazgyöngy Alapítványtól is. Utóbbi 8,5 millióját az alapítványt támogató civilek egy nap alatt összeadták.
Megérkezés: Lovasi András úgy látja, Orbán Viktor hívei elhiszik, hogy már megérkeztünk a boldog jövőbe, ahová a „nagy formátumú” államférfi vezette országát. A hvg360-ban megjelent írás nem épp optimista, Lovasi elemzése új barbársághoz, feudalizmushoz, a Kádár-rendszerhez, az EU elhagyásához érkezik meg.
Válás: Mészáros Lőrinc és a felesége válik. A részletekről nem kívántak nyilatkozni, annyit közöltek, hogy közös döntést hoztak.
Egész délután álltam a lányaimmal a Színház- és Filmművészeti Egyetem élőláncában a Duna budapesti rakpartján, egy több kilométeres, zsúfolt és jókedvű utcabálon. Koraestére az egyetemisták kartája, az elég nyúzott, több, mint tízezer gumikesztyűn átvándorolt dokumentum, s immár színházi (színház- vagy inkább szabadságtörténeti?) kellék bekerült a Parlamentbe, a tömeg megtöltötte a Kossuth teret, elénekelte a Himnuszt, előtte jöttem el, hogy ezt a leadandó szöveget befejezzem.
Jó volt ott lenni, ha lesz konkrét hozadéka, ha nem, a legfontosabb, hogy megtörtént, az ország legszabadabb és bizony legfelnőttebb egyeteme nem hagyja magát.
Az elmúlt hetem főleg róluk szólt, s az SZFE-n keresztül arról a nem meglepő, de egyre agresszívebb változataiban megjelenő módszerről, ahogy az autokretén rezsim maga alá gyűrné az országot, ahol élek. Történik mindez a vakítóan szép, kovidverte őszben, az egyre szorongatóbb második hullám berobbanása idején.
(De előbb egy fekete zárójel, egy nagy magyar haláláról. Augusztus legvégén 84 éves korában meghalt Tótfalusi István, a legnagyszerűbb magyar műfordítók egyike, költő, nyelvész – és mi minden még, vademecumász, idegenszavász, szállóigész, kikicsodológus, nincs valamirevaló magyar könyvtár, aminek polcai ne nyikordultak volna meg szomorúan, hisz a legtöbb magyar könyvespolc hord a hátán – vagy lapján? -- olyan magyar könyvet, amely az ő elképesztő tudását, munkáját, kreativitását, humorát dicséri.)
Miután a dicsőséges nagyurak kinyaralták magukat, lezárták a határokat.
A nép saját költségén tesztelteti magát, egyrészt mert fél, másrészt mert kénytelen. Persze, ha több a teszt, növekszik az esetszám, s vele a tesztelődési hajlandóság, illetve kényszer. Járvány van megint, pontosabban el se múlt, a seregek ura állig felfegyverkezve suhogtatja pillanatnyi érdekei szerint a kovidkardját.