Kádár-kori vadásztörténetek

• Vadásztörténetek 1.0

„Az ország keleti végének egyik falujában, alighogy napvilágot látott a közveszélyes munkakerülésről szóló új törvény, a helyi rendőrőrs parancsnoka megbízta a népes cigánytelep önkéntes rendőreit: írják össze azokat a férfiakat, akiknek nincsen munkahelyük. Az éppen munka nélkül lézengő cigányok hanyatt-homlok rohantak a helybeli tsz-hez, és feltétel nélkül megadták magukat. Mindeddig ugyanis a munkaképes férfiak inkább a pesti, Pest környéki, sőt a dunántúli építőiparba ingáztak. Az otthoni tsz-ben sokkal kevesebbet kerestek, és sokkal keményebben hajtották őket. (...) a jól fizető munkahelyeknek cigányt a közelébe sem engednek, őket kizárólag zsákolónak, rakodónak, segédmunkásnak alkalmazzák, órabérben.

(...)

Néhányan már akkor se nagyon láttak pénzt, amikor akadt munkájuk. Évekig törlesztendő vállalati tartozások hínárjába gabalyodva próbáltak menekülni feketemunka-vállalásba, alkalmi napszámba. Most, a rendőrségi fenyegetésre feladtak minden stratégiát és taktikát, bemenekültek a tsz-be – annyiért, amennyiért. Csakhogy nem mindenki tudott! Akinek a legcsúnyább volt a munkakönyve, aki már túl sokszor lépett ki-be, aki ref alatt áll, azt a tsz nem vette fel. Őket végül is jelentették az önkéntes rendőrök, (...) most másfél-kétszeres kényszermunka-büntetésüket töltik a Magyar Államvasutaknál (...) (A dolog abszurditásához tartozik, hogy ez a munkahely eddig egyáltalán nem létezett számukra...)