Lakner: Az ország újraindítása mint politikai termék

Elemében van a miniszterelnök a „háborús” szerepben, írják róla gyakran még a bírálói is, saját kommunikációs stábja pedig tudatosan erősíti ezt a benyomást. Orbán maga „ellenőrzi” a kórházakat, fogadja a kínai maszkszállítmányokat, beszámoltatja az akciócsoportokat. Személyesen, a jegyzeteiből olvassa be a webkamerába a kormány legfontosabb döntéseit, Facebook-bejelentkezésekkel előzve meg a kormányrendeletek kihirdetését. Közben jól kiosztja az ellenzéket, hadakozik az európai uniós bírálókkal, valamint újat ígér minden egyes válságban megszűnt munkahely helyébe. Arra is van ideje, hogy mélyen átérezze az anyák napi családi összejövetelek jelentőségét, ezért még a korlátozások hatálya alatt kinyittatja a virágboltokat.

Egyik interjújában ki is mondta, „fontosnak éreztem, hogy ezt a védekezést személyesen irányítsam”. A közlés nem újdonságértékű, hiszen a tíz éve üzemelő tekintélyelvű rendszerben Orbán felügyelete alatt történnek a dolgok „rendesen” is, s bármilyen ügyet közvetlen irányítása alá vonhat, és von is a kormányfő, ha akar. A lényeg, hogy Orbán azért hangsúlyozza külön is középponti szerepét, mert politikailag nyerhetőnek ítéli a helyzetet.

Az adottságokhoz tartozik, hogy egy erősen konfrontatív politikusszemélyiségről van szó, aki minden helyzetet támadásra használ. Emellett, jó érzékkel cserélgetett jelmezekben alakítja mindegyre ugyanazt a karaktert. Orbán most egymás után játssza el mindkét főszerepet, amit a járvány és a válság kínál egy kormányfőnek: a védelem megszervezőjét és az ország újraindítóját. Most vagyunk valahol a két szerep határán. A váltás időzítése rendkívül fontos, abban az értelemben, sikerül-e pontosan eltalálnia, mikor ülhet fel a korlátozások teljes megszüntetését követelő közhangulat hullámára.