Rakoncátlan lázadóból lett alkancellár az osztrák zöldek vezére

2 perc

2020.01.26. 06:30

„Számomra az alkancellár kifejezés túl barokkos, jobban szeretem, ha pártszóvivőnek hívnak” – szerénykedik az osztrák kormány második embere, az 58 éves Werner Kogler. A néppárttal kötött koalícióval hatalomra került zöldpárt vezetője nem is az alkancellároknak kijáró valamelyik belvárosi palotát foglalta el, hanem minisztertársai közelében, a közlekedési minisztérium egyik szárnyában nyitotta meg hivatalát.

Az eddigi életét ellenzékiként, sőt lázadóként eltöltő politikus nehezen szokja a rangok és címek világát. Az államfői palotában tartott kormányzati eskütételre öltönyre cserélte ugyan a szokásos viseletét – farmernadrág és feltűrt ujjú ing –, ám nyakkendőt nem kötött. A környezetvédő párt visszatérésének szimbólumává vált zöld keretes napszemüvege pedig a ceremónia alatt is ott lapult a zsebében.

Kogler a stájerországi Graz közelében lévő Hartbergben nőtt fel. Igazi rakoncátlan fiú volt: a gimnáziumban kétszer is nagyon közel állt a kirúgáshoz, egyszer több társát rábeszélte, hogy tanítási idő alatt sétáljanak ki az iskolából, máskor pedig az általa leszerelt WC-deszkát erősítette fel a tanári székre. Szeretett bulizni, nem vetette meg az alkoholt, dohányzott az iskolabuszon, focizott, élvezte a népszerűségét.