Húzza ki magát, és a helyükre kerülnek a dolgok!
Amikor a testünk merev és görcsös, valószínűleg a gondolataink is feszültek. Ha a gerincünket görnyedten tartjuk, fejünket a két vállunk közé húzzuk, akkor rendszerint haragszunk, félünk vagy szorongunk. Ritkán hallgatunk a testünk üzeneteire, mert elveszünk a gondolatainkban, pedig érdemes!
Tudatos mozgás
Tudatos mozdulatok
Vállkörzés: Koncentráljunk mindkét vállunkra! Emeljük fel, végezzünk ötször lassú vállkörzést előre. Próbáljunk észlelni minden érzést! Ügyeljünk, nehogy túlságosan nagy erőfeszítést fejtsünk ki, figyeljük meg, érzünk-e feszülést bárhol a testünkben. Engedjük a vállunkat fentről egyszerűen leesni, ne izomból toljuk le. A felfelé irányuló mozdulatnál lélegezzünk be, lefelé pedig ki, így a levegővétel a mozdulatra irányítja a figyelmünket. Most végezzük el ugyanezt a gyakorlatot a másik irányba, ezúttal is ötször. Álljunk vissza alapállásba, és tudatosítsuk magunkban, milyen hatást gyakorolt ránk a gyakorlat. Engedjük el a figyelmünket…
Törzsnyújtás: Álljunk egyenesen, csípőszéles terpeszben, fejünket szegjük fel! Kilégzésnél lassan hajoljunk előre. Hagyjuk, hogy a fejünk vezesse a mozdulatot. Érezzük, hogyan húz bennünket lefelé a súlya, csigolyáról csigolyára (közben lélegezzünk), amíg le nem érünk, és át nem adjuk magunkat a gravitációnak. Ha csak pár centit sikerült előrehajolnunk, akkor se erőltessük! A lényeg az, hogy tudatosan figyeljünk a testünkben és az elménkben zajló történésekre. Kilégzésre kezdjünk el újra felegyenesedni, csigolyáról csigolyára. Húzzuk ki magunkat, érezzük, hogy fejünk egyensúlyban van a gerincoszlop tetején. Figyeljük meg a gyakorlat hatását. Ismételjük meg.
Macska: Ereszkedjünk négykézlábra, vállunk és két kezünk, valamint csípőnk és két térdünk egy vonalban legyen. Kilégzésre lassan húzzuk fel a hátunkat, mint a mérges macska, belégzésnél meg homorítsunk, fejünket és fenekünket nyomjuk felfelé. Ismételjük háromszor.
Jegyezzünk fel a naplóba mindent, amit a gyakorlatok alatt megfigyeltünk! Néhány kérdés segítségképpen:
- Mennyiben volt más élmény az edzés a tudatosjelenlét-gyakorlatok elkezdése után?
- Miután elkalandoztak a gondolatai, sikerült felidéznie, mire gondolt?
- Amikor megtartott egy-egy testhelyzetet, észlelt valamilyen változást? Mit?
A tudatos jelenlét lényege, hogy észlelünk és elfogadunk mindent, ami az adott pillanatban történik. Mint minden képességet, ezt is gyakorolni kell, hogy leszámolhassunk a régi szokásokkal. Ha fejlődni szeretnénk, akkor mindennap szakítsunk legalább néhány percet a gyakorlatokra, de ha csak alkalmanként végezzük őket, már akkor is javul a közérzetünk.
A cikk elkészítéséhez a Mindfulness-kalauz – Tudatos jelenlét az agyonhajszolt elmének című könyvet használtuk. További, stesszkezelést támogató könyveinket itt rendelheti meg kedvezménnyel.