Csak semmi pánik: a pánik természetes, alapvető jogunk

Ha az ősember félvállról vette volna a váratlan, ismeretlen jelenségeket, hamar megette volna a kardfogú tigris, és egyéb gondjai is adódtak volna. Az ember ma sem működik nagyon másképp: zsigerből reagál mindenre, ami esetleg veszélyes lehet.

Sőt, az is ősi örökség, hogy ha sok ember hal meg egyszerre, azt nagyobb tragédiának érezzük, mint ha ugyanannyi társunk apránként távozik az élők sorából, hiszen az előbbi baj akár az egész közösség vesztét is okozhatta (ezért keltenek rémületet a repülőgép-szerencsétlenségek az amúgy igen biztonságos légi közlekedés közepette).

A pszichológusok mégis csak az utóbbi évtizedekben kezdték tudományosan felmérni, miért reagálják túl az emberek az új járványokat, a terrorcselekményeket és más szélsőséges eseményeket, jóllehet a saját érintettségük minimális – és miért siklanak át a valójában többeket sújtó, de megszokottabb események, például az influenzajárványok vagy az autóbalesetek fölött.

Mivel idehaza nincs komoly terrorveszély, idézhetjük a New York Timest, amely a Covid-19 betegség kapcsán azzal példálózott: az autózás évente 40 ezer amerikai halálát követeli, a terrorizmus alig százét. Ami a félvállról vétel és a pánikolás irracionalitása mellett arra is példa: