Csunderlik Péter: Összeesküvés-elméletek helyett szembenézés Trianonnal

Jó eséllyel ez az év Trianonról fog szólni, és mint közismert, az Illyés Gyulának tulajdonított mondás szerint magyar az, akinek fáj Trianon. Ám

ha valóban ezt tennénk meg a legfőbb magyarságkritériumnak, akkor elég sok olimpikonunkról és válogatottunkról kéne lemondanunk

hiszen nehezen hihető, hogy Carlos Pérez vagy akár Janics Natasa az iskolai töriatlaszában igazságosabb térképeket rajzolgatott Magyarországnak. Ám az biztos, hogy a „Trianon-trauma” valóban nemzetegyesítő volt: az 1921-es Vérző Magyarország című kötetben együtt szerepelt Karinthy Frigyes és Tormay Cécile is, miképp riportkönyvet írt róla nemcsak a MIÉP-korszak legveszettebbül zsidózó közírója, Franka Tibor, de foglalkozott a témával a Nap-keltés Forró Tamás is.

A „Vannak-e nálatok nagy hegyek? / Itt is volt régen rengeteg” sorok szerzőjeként is Wass Albertet tippelnék a legtöbben, noha Lovasi András írta azokat. József Attilát is a Nem, nem, soha! című versére ihlette a nemzeti tragédia, amelyben a fiatal költő valósággal kivetkőzött magából a gondolatra, hogy a „kincses Kolozsvár” eztán „Oláhország éke” lesz, és hogy a Bánát majd „a rácnak terem kenyeret” – a Kádár-korban ki is hagyták a József Attila-összesből ezt a verset, amikor tabusították a Trianon-problémát.

Lőrinc László: Katonanóta

A Harry Potter népirtásra lelkesítésben tényleg nem valami jó.