Medián: Jön vissza a Fidesz
Erősödéssel nyitotta a Fidesz a 2020-as évet. A DK továbbra is a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik stabilizálódott.
Erősödéssel nyitotta a Fidesz a 2020-as évet. A DK továbbra is a legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik stabilizálódott.
A december 6-a előtti napokban készült Medián-felmérés szerint az embereknek mintha mostanra esett volna le a tantusz: már jóval kevesebben gondolják, hogy az októberi önkormányzati választás egyértelmű nyertese a Fidesz, amint azt a kormánypárt igyekezett sulykolni.
Hiába jelentette be szerdán Borkai Zsolt, hogy lemond a polgármesterségről, a győri városvezető botránya az önkormányzati választás egyik legfőbb kampánytémája volt. A Medián most azt vizsgálta, hogy mennyire befolyásolta a választókat az ügy: a kutatás szerint aktivizálta őket.
Novák Katalin államfő és Varga Judit igazságügyi miniszter bukását okozta, hogy kegyelmet adtak – illetve ellenjegyeztek – egy gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki pedofil bűncselekmények eltussolásában vett részt. A következmények lavinaszerűen változtatták meg a hazai politikát, felbukkant Magyar Péter, akinél erősebb kihívója 2010-től még nem volt Orbán Viktornak. 2024 Krónikája sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.
Nem lehet sok jóra számítani a horvát államfőválasztás esélyesétől, és nem számíthat sok jóra Robert Fico szlovák kormányfő sem. Ahogy magyar kollégájának is csalódnia kell 2025-ben. Putyin bezzeg 25 év alatt mekkorát alkotott! Válogatásunk a világlapok írásaiból.
Paár Attila új cége akár komolyabb paksi bevetésre is kész lehet, sok tevékenységi köre van.
Az antiszemita és magyarellenes Vasgárdát dicsőítő Calin Georgescu a román elnökválasztás – azóta érvénytelenített – első fordulójának sokkoló meglepetése volt. A külföldi befolyással élre törő szélsőjobbos jelölt szimbiózisban dolgozik motivációs tréner feleségével, akinek minden tanácsát meg is fogadja. HVG-kontúr.
Az idei választásokat saját érdekében összevonta a kormánypárt, de ezt a taktikát borította a meglepetésszerűen felbukkant Tisza Párt. 2024 Krónikája című sorozatunkban az év legfontosabb eseményeit idézzük fel.