Most úgy néz ki, mégis lesz új Nemzeti alaptanterv
Nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet – jelentette be Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón december közepén. Most az Emberi Erőforrások Minisztériumánál azt állítják, ősszel lesz új NAT. Az új rendelet a minisztérium szerint azért nem jelent meg, mert hosszú volt.
Idézzük fel, mi történt egy december közepi Kormányinfón. Nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet – jelentette be Gulyás Gergely miniszter. Évekig dolgoztak az új terven, amiből ebben a formában nem lett tehát semmi, de azért szeptember 1-től életbe lép az új verzió.
Nem lesz új Nemzeti alaptanterv
Évekig dolgoztak az új terven, amiből ebben a formában nem lesz semmi, de azért szeptember 1-től életbe lép az új verzió.
A Magyar Nemzet a keddi számában azonban már arról ír, hogy nem igazak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint azok a sajtóhírek, amelyek arról szólnak, hogy szakmai viták miatt elakadtak volna az új Nemzeti alaptanterv (NAT) munkálatai. A tervezett módosításokat biztosan bevezetik 2020 őszén, a szaktárca a lappal azt tudatta, hogy a végleges, kormány által is elfogadott dokumentum már kiadás alatt van, megjelenése rövidesen várható.
Szerintük a vonatkozó rendelet az átlagosnál nagyobb terjedelme miatt, illetve az ünnepekre való tekintettel nem jelent még meg, a hatályba léptetése pedig január 1-jével nem is volt szükséges.
A Magyar Nemzet szerint „a hazai oktatás alappillérét jelentő dokumentumban sok lényeges változás lesz, módosul a tantárgyi struktúra, és korszerűbb pedagógiai módszertan kerül előtérbe. Biztosan újdonságok várhatók például az idegen nyelvi oktatásban, és változni fognak az iskolai oktatás infrastrukturális feltételei is, miután szeptembertől újraszabják a kötelező eszköz-, felszerelés- és helyiségjegyzék előírásait.”
Változik a tankönyvrendelés is, a folyamatot a szűkös határidő miatt lerövidítik. Az iskolakezdési szabályok szigorítása miatt lesz változás az óvoda-iskola átmenetben.
3 és 5 éves korban mérik fel, hogy a gyerekek mehetnek-e iskolába
A pedagógiai szakszolgálat szerint két vizsgálat alapján kiderül, hogy 6 évesen alkalmasak lesznek-e a gyerekek az iskolakezdésre.