"Csak egy humorista vagyok, aki írt egy könyvet, és most várom, mekkora bajt okoztam"
Számla nélküli korcsolyaélezések, művészdrog, radikalizálódó délutáni szakkörök, orosz–német gengszterháború, 101 hulla az elmúlás sorrendjében. Kőhalmi Zoltán skandináv krimit írt, sajátos kitekintésekkel.
Piszkos köröm, vasalatlan ing, egy számmal kisebb dzseki, két felessel több, gyűrött, borostás, kialvatlan, elhagyott emberek a rendőri munka legalján. Hol vannak már a 196 centiméter magas, szőke, a Vasa-futást évente végigcsináló férfiak, akik a helyszínelést és a jegyzőkönyvezést befejezve, jó minőségű autójukat hazakormányozva parkoltak az elegáns Högdalenben, ahol szerető feleség és három gyönyörű gyermek várakozott egy scrabble-partira?
A tíz éve világszerte népszerű skandináv krimik hősei inkább olyanok, mint Saga Norén, akinek a kommunikációs zavar a szexepilje, vagy társa, a szörnyűséges múltját magába záró Martin Rohde A híd című svéd–dán tévészériából. Vagy mint Jo Nesbo vaskos könyveinek médiuma, a tripla csavarokat kedvelő Harry Hole, esetleg Jussi Adler-Olsen letargikus nyomingere, Carl Morck meg a társa, a muszlim Assad.
A magyar változat munkatársa, Birk Bjornsen felügyelő még náluk is sokkal rosszabb formában van. „A barátságtalan külső sokszor barátságtalan belsőt takar” – jellemzi északi bűnregényének egyik kulcsfiguráját a szerző, Kőhalmi Zoltán. Bjornsen valóban maga a csőd: nikotintól és kéregzuzmópárlattól bűzlik, a magánélete, miután bókjait a jegyzettömbjéből olvasta fel a szerelmének, romokban.
Rohamos fizikai leromlásával ellentétes a társa, a mindössze 15 éves, fejezetről fejezetre előléptetett Anadylm Klasszik tüneményes karrierje, akit Bjornsen a jeges hómezőkön mentett meg, majd szabályellenesen egy kincstári IKEA szekrényben nevelt.
Ők ketten és még számos fontos szereplő vetik magukat az egész Skandináviát megrázó különleges bűnesetek nyomába.