Miről lehet felismerni a waldorfosokat?
6 perc
2019.09.08. 18:00
Szegény munkásgyerekek taníttatására alapították száz éve az első Waldorf-iskolát, de ma már többnyire jómódú szülők csemetéi járnak az alternatív tanodákba. Nem ez az egyetlen ellentmondás, amely a világméretű iskolahálózatot kíséri.
A művészetben a Bauhaus, a szellemtudományban az antropozófia. Az első világháború utáni Németországban 1919-re ez a két új iskola is zászlajára tűzte az új ember kinevelését. Az „emberről szóló bölcsesség” tanítását Rudolf Steiner filozófus és Goethe-kutató 1910 körül kezdte kidolgozni. A háború után aztán előadókörutakon járta az országot, azt magyarázva, milyen reformokra lenne szükség.
Az élet úgy hozta, hogy amikor a stuttgarti Waldorf-Astoria cigarettagyárban járt, Emil Molt gyárigazgató – az antropozófia híve – iskolaalapításra kérte fel. A direktor az egyik kivételes szerencséjű, továbbtanulni képes munkásgyerek példáján felbuzdulva akarta megszervezni a gyári dolgozók csemetéinek oktatását. Steiner erre néhány hónap alatt, szinte a semmiből kidolgozta oktatási módszertanát, hamar kiképezték a tanítókat, és 1919. szeptember 7-én működni kezdett a Waldorf-iskola.
Nem világnézeti iskoláról volt és van szó: Steiner maga is hangsúlyozta, hogy nem az antropozófia ideológiai alapján oktatnak, hanem az új, gyermekközpontú módszertan a fontos. Ez mindmáig annyira így van, hogy a diákoknak sok mindent tanítanak, csak éppen az antropozófiát nem. Igaz, ennek megvan a hátulütője: így arra sincs módjuk, hogy tanáraikkal megvitassák, ha érdeklődnének iránta, netán bírálnák Steiner elméletét. A tanároknak ugyanakkor tanítják az antropozófiát, de nem kell kritikátlanul elfogadniuk, akár konfrontálódhatnak is vele – magyarázza Vekerdy Tamás pszichológus.