„Egyelőre bénultság van, meg a parkolópálya” - Jancsó Miklós-Török Ferenc interjú

„Megyek előre, ismerem a járást” - mondja Török Ferenc filmrendező, miután belépünk Jancsó Miklós és felesége, Csákány Zsuzsa tágas, budai otthonába. Alig egy perc múlva feltűnik Jancsó Miklós, vagy ahogy a szakmabeliek kedvesen hívják, „Miki bácsi”. Dinamikusan közeledik, kézcsókkal üdvözöl, majd letelepszünk a szellős nappaliban elhelyezett bőrfotelekben. A szoba egyik végében tekintélyes könyvsarok, és felsejlik a téliesített terasz is. A legendás filmrendező idén lesz 91 éves, mint mondja, nem nagyon szeret kimozdulni otthonról. De a világ nem rohant el mellette.

hvg.hu: Az idei filmszemlén már levetítették a Magyarország 2011-et, ami április 19-től látható a mozikban. Tizenegy magyar rendező önköltséges rövidfilmje egy csokorban, Tarr Béla ötlete alapján. Miért vállalták a felkérést?

Török Ferenc: Tarr Béla felhívott minket. Már csak azért is rábólintottunk, mert unatkoztunk. Leállt a hazai filmgyártás. Béla ezzel az alkotással akarta jelezni, hogy van még egy utolsó utáni lehetőség az összefogásra. Sokkal hatásosabb, ha együtt szólalunk meg, mintha külön-külön tennénk. Ami a Magyarország 2011-be bekerült, mindenki szívességből és szeretetből rakta bele.

Jancsó Miklós: Az emberbe beleszorul valami, ami a társadalomból érinti, megérinti. A film reflexió a társadalomra: ez a belénkszorulás ki is jött. Szolidaritási akciónak tűnt a munka, amihez Béla főleg az ifjúságot kérte fel. Feri is közéjük tartozik.

Török: A magam 41 évével nem érzem magam olyan ifjúnak, de jó, mondjuk azt, hogy az ifjúsághoz tartozom.

Jancsó Miklós és Török Ferenc

Pataky Zsolt

(Alig néhány perc kell ahhoz, hogy az ifjúság és a magyar film más hívószavakat generáljon, szinte azonnal szóba kerül Andrew G. Vajna kormánybiztos.)

Jancsó: Amerikából visszatért mesterünk, Andy Vajna más filmkultúrához szokott. Valami olyasmit képzel el, ami itt sose működött. Nem véletlen, hogy a magyar filmeket ismerik a világban. Az újakat is. Mert mások, a másság pedig érdekes. De Andy ezt nem érzi. A pénz szagát érzi - gondolom én.

Török: De fejlődőképes. Ezen persze vitatkozhatunk, viszont ahhoz képest, ami összességében zajlik a filmiparban, viszonylag érzékenynek tűnik. Legalábbis reagál arra, hogy kiabálunk. Ahogy te is mondod a filmedben: „Ordítani kell.”

hvg.hu: Ha már Vajnánál tartunk, mi a véleménye a sokat vitatott final cutról, azaz az utolsó vágás jogáról? Működhet a hazai filmeknél?

Jancsó: Annyira már nem vagyok benne a szakmában. (Ennek némileg ellentmond, hogy Jancsó is látta az interneten terjedő sirályos videós mémet: amikor a madár, lábán egy kis kamerával, felülről örökíti meg a várost - a szerk.) A hetvenes években Itáliában éltem. Róma még kis város volt, a szakmában mindenki ismert mindenkit, gyakran együtt ebédeltünk. Az egyik James Bond-film rendezője azzal büszkélkedett – nem James Bond-ügyben –, hogy neki megvan a final cut joga. Néztem, mint a moziban, hogy miről van szó. Pasolininek meg merte volna mondani valaki, hogy mi legyen a végső montázs? Na, ne tessék viccelni velem (nevet).

Az egész magyar filmgyártás – beleértve a játékfilmeket is – fillérekbe kerül. Annyi pénzből, amit összesen a magyar filmekre fordítanak, Amerikában független filmet lehet forgatni. Az európai, de különösen a vasfüggöny mögötti kultúra mindig a másság kultúrája volt. A másság egy szekta.

Pataky Zsolt

hvg.hu: Ami ma is divatos a filmművészetben.

Jancsó: Most kevésbé. Újra befektetek valamibe és a többszörösét kérem vissza: ez a világjelenség uralja a filmipart. De a kultúrát nem lehet egységesíteni, ahogy annak idején a nácik, meg a bolsik akarták. Az egységesített kultúra sehol nem működött.

Török: Ha elkezdik egységesíteni, egyből kialakul egy sejt, egy ellenkultúra, ami növekedni kezd.

Jancsó: És az ellenkultúra mindig szimpatikus. Az ellenkultúra harcos. „Köpök arra, hogy engem el akarnak nyomni.” Ennek sikere van, különösen a fiatalság körében. Hogy lehet élni az elnyomásban? A magyarok régen megtanulták. Adottság, módszer, kialakult tempó. Régen is ez volt: tudtad, hogy el vagy nyomva, és tudtad, hogy lehet elmondani a véleményedet úgy, hogy ne vágjanak pofán. De az egyéniség is fontos. Korábban megnéztem öt-tíz percet egy filmből, és meg tudtam mondani, hogy kié. A művészetben az egyéniség nem bántó, sőt. Amikor a politikában jön elő – nem akarom én Orbán Viktort bántani, de amikor az egyénisége rányomja a bélyegét az országra –, már nem biztos, hogy jó. Mi diktátorok vagyunk az alatt a pár hét alatt, amíg filmet csinálunk, de csak addig.

hvg.hu: A mostani kultpolitikai helyzet, az elvont állami támogatások, rejtett és nem titkolt politikai kapcsolatokra utaló vezetőcserék a kulturális intézmények élén alkotói szempontból termékeny időszak lehetne. Az is?

Török: Egyelőre bénultság van, meg a parkolópálya. Amikor az ember azt érzi, hogy reagálnia kellene, de nem tudja eldönteni, hogy a fiókban levő, apolitikus, vagyis még lojálisnak tekinthető filmtervét leadja-e. Lehet azt játszani, amit a Magyarország 2011-nél: ötperces rövidfilmeket készíteni ingyen, de ebből nem lehet befizetni a gázszámlát. Az a borzasztó ebben a műfajban, hogy hosszú az átfutási ideje. Mire eljutsz odáig, hogy megfogalmazd, mit gondolsz, már lelőtték a történetet. A Schmitt Pál-ügyből kéne filmet csinálni - mint a Vasladyből -, de csak akkor, ha a jövő héten lenne a premierje. És megnéznék 350 ezren. Fél év múlva már senki nem fog emlékezni a történetre. Fliegauf Bence nagyon jó ritmusban készítette a romagyilkosságokról szóló filmjét – A Csak a szél Ezüst Medvét kapott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon -, de így is két évig tartott.

Pataky Zsolt

hvg.hu: Ha valaki elvisz egy Ezüst Medve-kaliberű díjat, az garancia, hogy jobban odafigyelnek rá a nemzetközi színtéren? Hogy lesz pénz és forgalmazó a következő filmjére?

Török: Igen. Ha a filmed bekerül egy világforgalmazó „csomagjába”, amibe évente mondjuk tíz alkotás fér be, akkor azt veszik Hong Kongtól Lengyelországig. Nem csak a mozik, a tévétársaságok is. Lehet, hogy csak a hetedik vagy a csomagban, de ha benne vagy, akkor már megvan a lendület, hogy tovább menj.

Jancsó: A nyolcvanas években, amikor Szabó István Oscar-díjat kapott a Mephistóért, állandóan nyomtuk a süketet a Hungarofilm vezetőinek, hogy miután Szabó nemzetközi név lett, bármit csinál majd, menni fog. Hogy „csomagot” kell csinálni, több magyar rendező bevonásával. Nem készült el. Hülyeség volt.

hvg.hu: Van valami recept a sikeres filmre? Fliegauf a romagyilkosságokat dolgozta fel, Pálfi György Final cutja több száz régi filmjelenetből van összevágva.

Jancsó: Moziba nemigen járok, mert a bal szememre nem látok. Itthon nézem a filmeket. Az a jó, ha két snittből meg lehet állapítani, hogy mikor készült, és kié.

Török: A siker titka az egyéniségben, az eredetiségben rejlik. Technikailag nem tudunk egy olyan piaccal versenyezni, ahol a világ minden táján egy napon jön ki egy film, 5 ezer kópián, és a beharangozó kampánya kétszázszorosa a mi költségvetésünknek.

Jancsó: Egyszer itt volt a Szabó (Szabó István – a szerk.), és telefonon keresték. Valamelyik filmjének az indiai forgalmazója hívta, hogy bocsánatot kérjen, amiért csak 800 kópiát tudnak kihozni belőle (nevet). Nálunk harminc kópia már jónak számít.

Pataky Zsolt

hvg.hu: Mennyire fontosak a díjak, elismerések? Ákos idén Kossuth-díjat kapott, negyven évesen. Jancsó Miklós kettőt is átvehetett, a másodikat 2006-ban.

Jancsó: Jó volt, pénzzel járt (nevet).

Török: Ákos inkább megérdemli, mint sokan az idei díjazottak küzül. Ő legalább megdolgozott érte. Nem az én világom, de valószínűleg tehetséges pasas. Az sokkal irritálóbb például, ha valaki attól lesz elismert producer, hogy a Videoton meccsen fotóztatja magát Orbán Viktor páholyában. Hogy nyíltan politikai úton lehet milliárdos állami megrendeléseket kapni.

(Csákány Zsuzsa vágó, Jancsó Miklós felesége közben leül hozzánk és a beszélgetés felpörög: a Berlini Filmfesztivál díjai - és az idei Ezüst Medvét elhozó Fliegauf-film - kapcsán felmerül, hogy politikai felhangja is lehet egy-egy nemzetközi elismerésnek, még akkor is, ha egyébként értékes, valóban művészi alkotásokért adják. Rövid verbális párbaj után megnyugszanak a kedélyek.)

hvg.hu: Volt olyan díj, amit visszautasított?

Jancsó: Nem. Ha díjat adnak, nem elegáns visszautasítani. Akkor sem, ha politikai ellenfelek adják. Ez a megalkuvás mestersége is. Tudomásul veszi az ember, hogy ez van.

Pataky Zsolt

hvg.hu:  Volt olyan filmötletük, amiből a körülmények miatt teljesen más lett, mint amit eredetileg elképzeltek?

Török: Van egy képességem: elfelejtem, hogy mi volt az alapötlet, mit képzeltem. Ahogy alakul a film, úgy törlődik az agyamból, hogy mi volt korábban.

Jancsó: Megtanultam, hogy minden a helyszínen alakul. Nyitottnak kell lenni a változások iránt, és saját magunkkal szemben.

hvg.hu: Tervez filmet a közeljövőben?

Jancsó: Nem. De sajnos ez a mesterségem. Rendes szakmám is lehetne, mert jogi doktor vagyok. De ebben a ködben élek. Film. Randa mesterség.

(Mielőtt búcsúznánk, sikerül két emlékezetes történetet kicsalni a rendezőktől - lásd keretes anyagunkat -, majd bezsebelve még egy kézcsókot, elköszönünk Jancsó Miklóstól.)