Ufók manipulálják a traffipaxokat?
Az automata sebességmérők elterjedése időről-időre felveti az emberi közreműködés szükségességét. Néhány napon belül a világ különböző pontjain jelentettek be hibás méréseket, illetve jogtalan büntetéseket, köztük Magyarországon is. Gyakran megesik, hogy lerobbant, épp szervizben lévő, vagy csak egyszerűen parkoló autók gazdáit bosszantják a kellemetlen levelek.
Az angliai Nottinghamben az 55 éves Jeff Bucknak két büntetést is kipostáztak, miközben az állítólagos gyorshajtás napján a Vauxhall Zafirája a lakása előtt parkolt. A Nottingham Evening Post szerint a férfi állításával szemben a rendőrség ragaszkodott álláspontjához, miszerint 37 mérföld/órával közlekedett a harmincas övezetben. A férfi bűne az volt csupán, hogy egy fix traffipax látóterében parkolt, és a gyorshajtó helyett az ő kocsiját villantották le.
Az arizonai Scottsdale-ben egy színesbőrű férfi kapott hat feljelentést egymás után. A baj természetesen nem az volt, hogy színesbőrű, vagyis ezúttal épp az volt a baj. A büntetésekhez csatolt fotókon öt esetben ugyanis fehér férfi vezette a Cadillac Excalade-t. Az áldozat Larry Fitzgerald, az NFL egyik legjobb szélső elkapója, az Arizona Cardinals sztárja, így nem csoda, hogy a sztorit felkapta a sajtó.
A tmz.com megkereste a büntetéseket kiszabó arizonai rendőrséget, ahol közölték, hogy kiküldés előtt minden egyes fotót egy munkatársuk leellenőriz. Ennek ellenére augusztus 23-án, 27-én háromszor és január 5-én mégis hiba csúszott a rendszerbe. A hatodik képről nem állapítható meg a vezető kiléte. Az eset nem elszigetelt: Louisianában egy hondás fehér férfinek küldték ki egy Harley Davidsont vezető színesbőrű motoros fotóját, de feljegyeztek egy esetet, amikor szintén egy scottsdale-i sofőrnek nem stimmelt a bőrszíne. Csak ebben a városban 2005-2006 között kétezer esetben tévedett a traffipax vagy a büntetést kézbesítő rendőrség.
A maryland-i Chevy Chase-ben a WTOP News információ szerint százával küldtek ki duplán feljelentéseket. Ennek az oka az volt, hogy a rendőrök közvetlenül egy fixen telepített sebességmérő állomás mellett állították fel mobil kamerájukat. Idén eddig 174 esetben küldtek ki duplán büntetéseket. A rendőrség magyarázkodott az ügyben.
Hasonló duplikálás történt nálunk, a Dunántúli Napló információi szerint egyperces eltéréssel két fotót is készítettek a rendőrök egy gyorshajtóról, aki két bírságot is kapott, de végül befizetnie csak egyet kell. A hetven, illetve hetvenegy kilométeres sebességgel haladó jármű előbb elölről, majd hátulról látszik a rendőrségi fotókon. Zsobrák Péter, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense a lapnak azt nyilatkozta, hogy nem arról van szó, hogy előbb elölről, majd hátulról is rögzítette a traffipax a megengedettnél gyorsabban haladó kocsit, hanem arról, hogy a vezető az első fotó elkészítése után valamiért megfordult járművével, majd visszafelé hajtva is gyorsabban jött – ezért örökítette meg másodszor is a berendezés. A sajtóreferens hozzátette, a vonatkozó kormányrendelet értelmében nem kell megfizetnie azonban a gépjármű üzemeltetőjének a bírságot, ha vele szemben a sebességtúllépés előtt, vagy az azt követő tíz percen belül elkövetett gyorshajtás miatt azonos, vagy nagyobb összegű másik bírságot szabtak ki, és azt befizette.
Zsobrák Péter szerint a rendőrség nem hibázott az ügyben, ugyanis a gyorshajtások nyomán indult közigazgatási eljárások zárt adminisztrációs láncon futnak keresztül, így nem derülhetett fény az egy perc eltéréssel készült fotókra.
Egy zalaegerszegi fuvarozó cég 18 tonna összsúlyú nyerges vontatóját közel egy éve mérték be gyorshajtáson az autópályán. A megengedett 80 kilométer/óra tempó helyett 140 kilométer/órát jelezett a traffipax. Az objektív felelősség elve alapján ezért 60 ezer forintos bírságot szabtak ki, ami ellen fellebbezett a fuvarozó cég. A per január második hetében kezdődött a megyei bíróságon.
- A járműbe olyan menetszabályozó berendezés van beépítve, amely nem engedi a sebességet 90 kilométer/óra fölé növelni - magyarázta zalaihirlap.hu megyei portál megkeresésére a cég jogi képviselője, dr. Purás Rita. A teherautót értékesítő márkakereskedés nyilatkozott arról is, hogy a sebességhatároló integrált a motor vezérlőegységébe. Nem lehet eltávolítani, csak szakszervizben lehet módosítani, de a beállított érték akkor sem haladhatja meg a 90 kilométer/órát. Ezért műszakilag kizárt, hogy a kamion a rendőrség által vélelmezett tempóval robogott volna. Ráadásul a digitális tachográf, a menetíró tanúsága szerint az inkriminált időszakban a kamion legnagyobb tempója 93 kilométer/óra volt. Emellett a jármű GPS készüléke is cáfolja a gyorshajtás tényét. Érveiket azonban a nem fogadta el a rendőrség, így került az ügy a megyei bíróságra. A rendőrség által készített felvételek egyikén 140 kilométer/órás tempót jelez a műszer, majd a négy másodperccel későbbi pedig már csak 75 kilométer/óra sebességet mutat.
Arra is van persze példa, hogy a rendőrség elismeri, hogy hibázott a traffi. Egy telepített készülék 2008. január 11-én a franciaországi Vosges megyében Remiremont és Bussang között 324 kilométer/órás sebességet rögzített, a fotón egy francia rendszámú Ford Tourneo volt.
Hamar kiderült, nem a Ford táltosodott meg, hanem a traffipax romlott el. A készülék egyike annak a több ezernek, amely a francia száguldozókat bünteti nap mint nap. A furgonos, aki nem az első áldozat lehetett aznap, furcsa mód 68 eurós büntetést kapott, ami a 274 kilométer/órás sebességtúllépés esetén igencsak enhye bírság. A rosszul működő traffi miatt a fordosnak elengedték a büntetését.