Népszabadság/Magyar Nemzet: Surányi, Glatz, Kovács?

1 perc

2009.03.23. 05:41

Surányi György, volt jegybankelnök és Glatz Ferenc akadémikus - mint lehetséges kormányfő-jelöltek - neve is elhangzott a vasárnapi MSZP elnökségi ülésén - írta a hétfői Népszabadság. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Szanyi Tibor (MSZP) szerint Kovács László adóügyi európai biztost is meg kellene kérdezni.

A szocialisták egyfelől olyan pénzügyi szakemberben gondolkodnak, aki a nemzetközi gazdaságban ismert és akinek tevékenysége hiteles lenne a piaci szereplők számára, másfelől olyan karaktert keresnek, aki képes megjeleníteni, biztosítani és fenntartani a nemzeti egységet. Ilyen lenne Glatz - olvasható a Népszabadságban.

A Magyar Nemzet hétfő számában szintén arról ír, hogy Surányi György lehet egy, az MSZP, az SZDSZ és az MDF által is támogatott kormány vezetője. Szanyi Tibor, a szocialista frakció fenntartható fejlődés munkacsoportjának vezetője a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: ha már mindenki az adózási rendszer

Kormányváltás
Olvassa el az összes hírt a kormányváltásról a hvg.hu-n.
átalakításában látja a gazdasági kitörés lehetőségét, akkor meg kellene kérdezni Kovács László adóügyi európai biztost, volt MSZP-elnököt, hogy vállalná-e a miniszterelnökséget.

A lap arról is ír, hogy további ezermilliárd forintos megszorítócsomag készül, az új, baloldali hátterű kabinet jórészt a Reformszövetség elképzeléseihez igazodva kormányozna.