Drámai fordulat a parkolási amnesztia ügyében
Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden megsemmisítette azt a törvényt, amely szerint az egyévesnél régebbi parkolási tartozásokat nem lehet behajtani.
A parlament tavaly június 9-én fogadta el azokat a törvénymódosításokat, amelyek alapján június 19-étől az egy éven túli parkolási díj meg nem fizetéseit a bíróságok nem tárgyalhatják, a folyamatban lévő pereket pedig megszüntetik. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogszabály a parkolási díjigények tekintetében átmeneti rendelkezések nélkül, a hatályba lépését követően benyújtott keresetleveleket elutasítani, a folyamatban lévő pereket pedig megszüntetni rendelte, amennyiben a jogosulatlan parkolás és az igényérvényesítés között több mint egy év telt el.
Az alkotmánybírák álláspontja szerint nem önmagában a jogérvényesítés megnehezítése, feltételeinek szigorítása alkotmányellenes, hanem az, "ha a jogalkotó a jogszabály hatályba lépését megelőzően létrejött jogviszonyokban kíván a jogosultra nézve kedvezőtlen változást előidézni".
Mint az a közleményben olvasható: tekintettel a jogbiztonság követelményére, és figyelemmel az eljárást kezdeményezők különösen fontos érdekeire, a perbe vitt igények nagy számára, az Ab határozatával a keletkezésükre visszamenőleges hatállyal semmisítette meg a vizsgált rendelkezéseket.